A Balaton tudományos tanulmányozásának eredményei I. kötet - A Balatonnak és környékének fizikai földrajza. 1. rész: A Balaton környékének földrajzi leírása, orografiája és geologiája. Függelék: A Balatonmellék palaeontológiája 2. kötet (Kiadja a Magyar Földrajzi Társaság Balaton-Bizottsága. Budapest, 1912)

Bittner Sándor: Bakonyi triasz-brachiopodák

Bakonyi triász-Inachiopodák. 5 Megelőzőleg nem mulaszthatom el a nevezett uraknak legőszintébb köszönetemmel adózni nemcsak ezen érdekes fauna átengedéseért, hanem azért is, hogy sokirányú tudakozódásaimra mindenkor a legnagyobb készséggel és kimerítően válaszolni sziveskedtek. 1. A VESZPRÉMI ÉS BALATON-FÜREDI TRIASZ-MÁRGÁK BRACHIOPODÁI. Terebrciiula julica BITTN. 1. tábla, 8—28. ábra; V. tábla, 20, 21. ábra. Terebratula julica BITTN., Abhandl. d. geol. R.-A. XIV, p. 125, 158, tab. IV, fig. 14, 15, tab. XXXIX, fig. 15, 16. A Terebratula julica m„ melynek első példányai Raibl-ból valók (Abh XIV, p. 125), a Bakony faunájában, különösen a b.-füredi Sándorhegyen, számos és szép példánynyal van képviselve. A Sándorhegyről származó legkisebb példányok 8 mm. hosszúak, a legnagyobbak pedig 20 mm.-nyi hosszaságot is elérnek, tehát a legnagyobb raibli példányok mögött sem igen maradnak el. A legkisebb, fiatal példányok még laposak és sinus-nélküliek ; csak a 10 mm. hosszúaknál jelentkezik a homlokperem kettősen redőzöttsége (biplicatiója), úgy hogy egyes 13—14 mm.-nyi példányok már határozottan kettősen redőzettek. A legkisebb és teljesen sima és lapos példányoknak ezen fajhoz való tartozását is könnyen felismerhetővé teszik a nagy teknő búbjában levő fogtámasztékok. A felnőtt példányok változnak hosszúságban, szélességben, meg a homlokperem közelében levő ránczok alkatában. — A kis teknőnek középmélyedése általában igen erősen kifejlődött; körülbelül a kis teknő közepe táján kezdődik, aránylag csak kevéssé szélesedik, míg mélysége gyorsan nő, úgy hogy a homlokperem biplicatiója nagyon élesen alakul ki. — A nagy teknő homlokpereme táján egy simán domborodó középránczot visel, melyet mindkét oldalon egy-egy mély és keskeny barázda kisér. A magyar példányoknál a homlok biplicatiója általában valamivel élesebb, mint a raibliaknál. Ez utóbbiak emellett vastagabb héjúak is, míg a magyar példányok meglehetősen vékony héjjal bírnak és azért igen könnyen válnak kőmagvakká, Az erőteljes és jelentékeny hosszúságra növő fogtámasztékok a búb belsejében könnyű és biztos megkülönböztetés-módot szolgáltatnak ezen faj és a hozzá szerfelett hasonló rhaetiumi Terebratula gregaria SUESS, meg egyéb rokon faj között. A raibli példányok kis teknőjében alig van meg a csökevénye is egy septumnak és a fogvápatámasztékok is, úgy szólván, hiányzanak, a mint ezt csiszolatok segélyével ki is lehetett mutatni (1. c. p. 126). Ha a kis teknő búbját megcsiszoljuk és étetjük, úgy a fogvápák lemezei között ezek sötét kőzetanyagán keresztül egy egészen rövid és csak magára a búbra szorítkozó és középre eső septumforma héjvastagodás látható, a melyet azonban semmi szín alatt sem nevezhetünk septumnak. E körülmény a bakonyi alakokon már előbb is feltűnt (1. c. p. 158), de ugyanakkor ki