A Balaton tudományos tanulmányozásának eredményei I. kötet - A Balatonnak és környékének fizikai földrajza. 1. rész: A Balaton környékének földrajzi leírása, orografiája és geologiája. Függelék: A Balatonmellék palaeontológiája 2. kötet (Kiadja a Magyar Földrajzi Társaság Balaton-Bizottsága. Budapest, 1912)
Kittl Ernő: Adatok a triász halobiidái és monotidái monográfiájához
129 Adatok a triász Iialobiidái és Monotidái mono gr a fiájához. 86 növekedési öv vágja őket át, mely alatt hátul kissé megtörtek; elől változatlanul futnak a barázdán át. A mellső fül többnyire erős és osztatlan. A hátsó háromszögön levő finom bordák ritkán egyenesek, gyakrabban hullámosak. A Halobia fiuxa eddig lerajzolt példányait egymással összehasonlítva, három varietás adódik ki: a) Egy erősebben bordázott varietás alig hosszabb magasságánál. A fül egyszerű, erőteljes és sima. Csak egy feltűnő törési öv van. Ide tartoznak MOJSISOVICS i. m. 15. ábrája alatt és BITTNER i. m. 27. ábrája alatt lerajzolt példányok. b) Egy megnyúlt varietás széles, sírna mellső füllel és alacsony, széles, alig osztott bordákkal, elmosódott törési övvel, a hátsó háromszögön hullámos bordákkal (BITTNER i. m. 18. ábrája, a hátsó mező hullámos bordái nincsenek feltüntetve). c) Egy b)-né\ még inkább megnyúlt alak, bordái hasonlóak, törési öv nincs, a hátsó háromszögön számos, igen hullámos borda van. A fül keskeny, osztatlan, gyengén bordás. Valamennyi alakon a bordák osztottak és a fül egyszerű. Az eltérések azonban tekintélyesek. A dobrudsai (catalói) példányokat ezekkel a varietásokkal összehasonlítva, azt találjuk, hogy az a) varietáshoz igen hasonlóak, a bordázottságuk azonban eltéréseket mutat. Különösen feltűnőek a háromágú bordák a kétágúak mellett. A dobrudsai példányok tehát vagy a H. fluxa egy negyedik varietását képviselik, vagy pedig új fajt képeznek. A H. supe?-ba-x\ak, melynek bordázottsága a H. fluxa-éhoz legközelebb áll, alakja hosszabb, füle osztott, ezenkívül több alacsony bordával is bír. A H. fluxa-X a többi hozzá hasonló alakkal BITTNER (i. m.) már összehasonlította. Lelőhelyei: A H. fluxa-X először St.-Cassian vidékén találták; OGILVIE szerint a márgás heiligenkreuzi rétegekből származik, melyek a stuores-márgáknál kissé fiatalabbak. Továbbá lelőhelyei Cataloi és Tulcea Dobrudsában. Halobia rugósa GÜMB. 1861. Halobia rugósa GÜMBEL : Beschr. d. bayer. Alpengebirges, 275. old. 1863. Posidonomya semiradiata S CHAFHÄUTEL : Südbayerns Lethaea geognostica, 368. oldal, 69a. t., 9. ábra. 1865. Halobia Haueri S TUR : Verh. d. k. k. G. R.-A. 44. old. 1874. Halobia rugósa E. v. Mojsisovics: Üb. Daonella und Halobia; Abh. d. k. k. G. R.-Anst. VII. k., 2. f., 31. old., IV. t., 7. és 8. ábra. 1906. Halobia rugósa G. v. ARTHABER: In Lethaea geognostica, II., 1. (Trias) 42. t., 1. és 2. ábra. MOJSISOVICS szerint a H. rugósa-nak egyenlőtlen, éles, hullámos radiális barázdái vannak, melyek 4-6-os csoportokat képeznek. A búbon csak konczentrikus redők vannak; a radiális bordák távolabb kezdődnek, azon bevágás előtt, a mely a fiatal héjat a külső részektől elválasztja. A fül osztott. A füldudor kívül bordás. A sima, bordátlan búbtáj majd nagyobb, majd kisebb; ritkán (jó megtartású példányokon) rajta igen finom bordákat lehet látni. A szélesebb bordák rendesen egy növekedési öv mentén kezdődnek, hullámosak. A mellső fül osztott; az alsó füldudor majd keskenyebb, majd szélesebb; a A Balaton tudom, tanulmányozásának eredményei. I. köt. 1. rész. Pal. függ. II. köt. 9
