A Balaton tudományos tanulmányozásának eredményei I. kötet - A Balatonnak és környékének fizikai földrajza. 1. rész: A Balaton környékének földrajzi leírása, orografiája és geologiája. Függelék: A Balatonmellék palaeontológiája 2. kötet (Kiadja a Magyar Földrajzi Társaság Balaton-Bizottsága. Budapest, 1912)
Bittner Sándor: Bakonyi triasz-lamellibranchiaták
9 Bakonyi triasz-la mellibra nchiatäk. azokon a délalpesi fajokon, a miket HOERNES RUDOLF írt le (Denkschr. d. k. Acad. d. Wiss., XL.; III. tábla, 5a stb. ábrák). Az alsó perem kivételével igen vastag héj helyenkint levelesen leválik és a búb részletein a mélyebb fekvetek felületén néha világos, spirálisba futó, a héj felületére merőlegesen álló elkülönülést mutat. A búbüregek kőmagvai igen tompák, a becsavarodásnak csupán nyomait mutató csapok, melyek külső oldala a hátulsó barázdálódást még világosan mutatja és azt is láttatja, hogy a héjnak ez a lapos behajlása sem nem belső gerincz, sem nem izomlécz, miként a dicerason. A legtöbb példány tetemes nagyságra nőtt. Csupán néhány példány van, a melyik kisebb termetű, a miket a faj fiatal példányainak tekintek (a 3. és 4. ábrán). A kevésbbé becsavarodott búb és a viszonylag keskenyebb záros-lemez kivételével ezek a nagyobb darabokhoz egészen hasonló termetűek. Még a zár is pontosan megegyezik a nagy példányokéval. A 4. ábrán lerajzolt bal teknő világosan mutatja a keskeny alsó, illetőleg elülső léczes fogat, az ezen fekvő fogárkot és a hátulsó, illetőleg felső fogléczet, miként az elülső záróizom tág kiöblösödését, a vékony záró-lemeznek megfelelően a fogakat s még határozottabban az ezeknek irányában megnyúlt léczeket. Ugyanez áll a jobb teknőre is (3. ábra). Itt is világosan megkülönböztethetők a főfog, s alatta a záró-lemez belső szélén a fogárok és fölfelé, illetőleg hátul egy hosszú gödör. Ezért nincs rá ok, hogy ezeket a darabokat a nagyobb alak fiatal példányainak ne tarthatnók. Alig lehet kétséges, hogy a leírt faj a megalodontidák családjához ne tartoznék. A megalodon-nemhez azonban nem sorozható, mert zárának szerkezete lényegesen elüt a megalodon-zártól. Még ha a zárképződés elemeit, a zárófogak számát s egymáshoz való helyzetét, minden nehézség nélkül, a megalodon-zár analog képződményeire vezetnők is vissza; egyedül a fogak helyzete a záró-lemezzel szemben, tekintettel a megalodon-zárra, oly különböző, hogy formánk zárának külseje inkább az Isocardia záráéra emlékeztet. Ez a hasonlatosság abban van, hogy veszprémi fajunkon a zárófogak, nem úgy, mint a megalodonnál, többé-kevésbbé merőlegesen függesztvék a záró-lemezre, hanem hogy a záros-szél hosszában, illetőleg ezzel egyközösen futnak. Ez mindenesetre csak fokozatos különbség, de tényleg elég arra, hogy ezt a formát a megalodontol élesen elválaszthassam. Azonban nemcsak a fogak helyzete a záró-lemezhez képest, hanem a fogak száma is egészen más a craspedodonnál, mint a megalodonnál. Ezt a STEiNMANN-féle fogformulával legjobban kifejezhetjük. A triász tipusos megalodonijain ez a fogak formulája: B.: 1010 J.: 0101' ellenben a Craspedodon-nál: B. : 101 L OK)' azaz a Craspedodon jobb teknőjén a mellső fognak nyoma sincs. Feltűnő a különbség továbbá a mellső izomlenyomat alakjában is, mert ez a megalodonnál szűk hasadékfélében fekszik a záró-lemez és a mellső perem között, míg veszprémi fajunkon ugyanezen a helyen tág kitüremlést alkot. Harmadik, azonban kevésbbé fontos különbség továbbá a búb becsavarodásának különböző foka. Ebben a tekintetben a Craspedodon a Dicerocardium-hoz közeledik. Sajnos azonban, hogy a Dicerocardium zára máig sem ismeretes teljesen. A Conchodon-nem
