A Balaton tudományos tanulmányozásának eredményei I. kötet - A Balatonnak és környékének fizikai földrajza. 1. rész: A Balaton környékének földrajzi leírása, orografiája és geologiája. Függelék: A Balatonmellék palaeontológiája 1. kötet (Kiadja a Magyar Földrajzi Társaság Balaton-Bizottsága. Budapest, 1912)
Vinassa de Regny P.: Bakonyi triaszspongiák
18 Bei k anyi triász- sp ongió k. xiv. NEM: Amblysiphonella S TEINMANN, 1882. Ezt a nemet eddigelé csak a schargasi carbonban és a salt-rangeban találták. W AAGEN és WENTZEL 1 a nem fó'különbsége gyanánt azt emelik ki, hogy a septumokat finom, csavarodott lemezek töltik ki. Ezek a kitöltések teljesen hiányzanak az Oligocoelia és a Barroisia nemeken, megvannak azonban a Celyphiá-x\ és még sokkal szabályszerűbben megtalálhatók a Cryptocoelid-n és a Lóczyá-n. Azt tartom, hogy ez a kitöltés csupán alárendelt jellegül tekintendő. Első tekintetre a veszprémi alakokat a Barroisia-nemhez gondoltam sorozandóknak, amely nemmel ezeknek tulajdonképen van is valamelyes hasonlóságuk. Ezt az érdekes nemet, a Barroisia-1, eddigelé csak a krétában találták. STEINMANN pontosan leírta a különbséget ezen nem és a Verticillites között. A Barroisia gyűrűszerű segmentumokból áll, a melyek határa kívülről is majd mindig észrevehető. A központi cső, S TEINMANN szerint, úgy támad, hogy a segmegntumfedőnek a központi osculumot övező része fölfelé és lefelé nyúlva növekedik; a durva csatornák azonban, a melyek a központi csövet áthatják, csak mint hézagok veendők. Mindkét aptiumi fajon ez az eset; a bakonyi fajon azonban a központi cső ilyetén keletkezését nem vehettem észre, ezért kénytelen voltám ezt az alakot valódi Amblysiphonella-wák tekinteni. Csupán a kitöltő lemezek csekély száma nem felel meg S TEINMANN és W AAGEN genus-diagnozisának. 19. Amblysiphonella Lörentheyi n. sp. A III. tábla 1—13. ábrái. Ez a szép faj a veszprémi triaszban, úgy látszik, igen gyakori. Úgy a Jeruzsálemhegyről, mint a veszprém—jutási vasútvonal 1. profiljának h rétegeiből számos példányt és töredéket ismerek, a melyek közül egyik-másik viszonylag igen nagy. alapja alig keskenyedik meg, vagy kihegyezett, mint a 111. tábla 4. ábráján látható, A szivacs hengeres és hosszú, vagy pedig befűződött, mint a 10. ábra mutatja. Miként más Syconidá-w, itt is több egyén közös törzszsé egyesül. Az egyének vagy szabadon állanak a közös alapon, vagy egymással szorosan összenőttek, a IIí. tábla 7. ábrája szerint. Egyesek, ha össze nem is nőnek, párhuzamosan futnak vagy szétválnak, vagy pedig egy nagyobb individuum alapján kezdődnek és egészen más irányba térnek át, minta 10. ábra mutatja. Felületén a befűződések, a melyek a rekesztékeknek (segmentumoknak) megfelelnek, többé-kevésbbé kivehetők. Igen laposak ezek a befűződések a 9. ábrán lerajzolt példányon. A rekesztékek magassága is igen különböző és 5 mm. magasságtól egészen a 10—12 mm. magasságig változhatik. Felülete szabályosan lyikacsos, számos pórusa van, a melyek mélyen benyúlnak és egymáshoz igen hasonlítanak, mint ezt a 13. ábrán is láthatjuk. Az egyes tagoktöbbnyire alacsonyak, gyürűszerűek és igen szabálytalanok. Némelyik kamra nem fut a központi cső egészen körül, mert fedője gyakran a legközelebbi kamrába átér, és így kamrája tökéletlen, az 1. ábrán láthatóan. A rekesztékfedőt számos csatorna ' WAAGEN és WENTZEL: Palaeontologica indica, XIII., Salt Range Eossils, I., 7. Calcutta 1887. A 972. és 979. oldalakon.
