A Balaton tudományos tanulmányozásának eredményei I. kötet - A Balatonnak és környékének fizikai földrajza. 1. rész: A Balaton környékének földrajzi leírása, orografiája és geologiája. Függelék: A Balatonmellék palaeontológiája 1. kötet (Kiadja a Magyar Földrajzi Társaság Balaton-Bizottsága. Budapest, 1912)

Bather F. A.: A Bakony triászkorú tüskésbőrűi

122 A Bakony triászkorú tüskéshó'riíi. tum-tói olyan nagy mértékben, hogy a kettőt ne lehetne egy génuszban elhelyezni. Mindazonáltal nem lehet tagadni, hogv a M. margaritatum messze eltávolodik a normális Triadocidaris-tói, s hogy általános külső megjelenése Mesodiademá-ra vall. Kimutattuk már, hogy a fogacskázott adradiális varrat nem igazi akadálya annak, hogy a Diadematidákhoz helyezzük a fajt. Vájjon ugyanazt mondhatjuk-e a perignathikus gyűrűről is ? Ez a példányok egyikén kétségtelenül Cidaroida típusú, s hasonlít ahoz, melyet a Triadocidaris immunitá-n észleltünk. A másik példánynak azonban csak nyúlványoktól mentes bordája van, mely némileg hasonló ahhoz, mely általánosságban a Glyptostomatákra jellemző (1. DUNCAN P. M., 1885, I. Linn. Soc. Zool., XIX., 179. 1.). Ambulacrumok hiányában lehetetlen megmondani, vájjon ambulacrális nyúlványokkal bírt-e, vagy sem. Abból a feltevésből kiindulva, hogy a korai Diademinák a Cidaridák leszármazottjai, az ember azt várná, hogy a perignathikus gyűrű fokozatosan változott meg; s az interambulacrális nyúlványok nagyobb méretei vagy az ambulacrális nyúlványok kisebb méretei bármelyik korai Diademinán csak természeteseknek látszanának. Minthogy az irodalomban nem találhatók erre vonatkozó adatok közölve, magam kipraeparáltam néhány Diademopsis Bowerbanki, példányt, s úgy találom, hogy az ambulacrális nyúlványok igen gyengén fejlődtek ki. Észszerű dolognak látszik tehát ezeket a triászkorú Mesodiademá-keit a Triadocidaris és a későbbi Mesodiadema-fajok között állóknak tekinteni. Valamint hogy már fennebb láttuk, miszerint a Streptocidarida típustól a Stereocidaris típusig fokozatosan történt az átalakulás, azonképen e fajokból kitűnik, hogy a Cidaridáktól a Diadematidákhoz hasonló fokozatos átmenet vezet. Meglehet, hogy a szerkezet új bélyegei, mihelyt egyszer kifejlődtek, mindjárt rohamosan megsokasodtak, de mennél tovább tanulmányozzuk a kérdést, annál világosabb lesz előttünk, hogy hirtelen ugrás nem történt. E triászkorú fajok létezése megerősíti azoknak a nézetét, akik ezt a génuszt kezdetlegesnek tekintették; de nem bizonyítja azt, hogy a Mesodiadema volt az elődje az oh/an fajoknak, mint pl. a Hemipedina és a Diademopsis. Éppen ellenkezőleg, a Cidarida elődtől örökölt scrobiculáris és egyéb másodrendű szemölcsök visszafejlődése a Mesodiademá-nál messze túl ment azon a fokon, melyet ez a folyamat az utóbb említett génusznál elért. Ebben a tekintetben a Hemipedina (s. str.) sokkal inkább hasonlít valamely Cidaridára. A Hemipedina (Diademopsis) incipiens olyan fokot képvisel, melyből a későbbi Diademopsis-okat sokkal könynyebben lehetne leszármaztatni, mint a Mesodiademá-ból. A később leírandó ambulacrumok némelyike arra mutat, hogy a bakonyi triászban léteztek még más kezdetleges Diadematidák is és lehetséges, hogy ezek voltak azok az összekötő tagok, melyek a Hemipedina (s. str.)-hoz vezettek. Megbeszéléseink végső következtetéseit összegezhetjük, s az itt említett génuszok fejlődéstörténetét ideiglenesen megállapíthatjuk a következő feltevésben: A Triadocidaris-ssá kezdődőleg fokozatos átmenet történt a Cidaridákból a Diadematidákba, oly átmenet, mely a Cidaridák fejlődésének egy későbbi fokán is megismétlődhetett. A Mesodiadema a korai időkben mindenesetre mint streptosomás alak jelent meg, s fokozatosan vett fel stereosomás bélyegeket. A fejlődés fővonala a kevés szemölcsű Hemipedina felé törekedett, de a mellékes szemölcsök közül néhány már korai időkben megnövekedett, s így keletkeztek az igazi Diademopsis-ok. A Hemipedina mindazonáltal tovább fennmaradt, s ujabb, megnagyobbodott másod-