A Balaton tudományos tanulmányozásának eredményei I. kötet - A Balatonnak és környékének fizikai földrajza. 1. rész: A Balaton környékének földrajzi leírása, orografiája és geologiája. Függelék: A Balatonmellék palaeontológiája 1. kötet (Kiadja a Magyar Földrajzi Társaság Balaton-Bizottsága. Budapest, 1912)

Bather F. A.: A Bakony triászkorú tüskésbőrűi

118 A Bakony triászkorú tüskéshó'riíi. viszonya egymáshoz ugyanaz s bár az ambulacrumok összetétele tekintetében különböző fajok között eltérések mutatkoznak, e különbségeket nem lehet a szemölcsök elhelyezkedésével correlátióba hozni. VALETTE AURELIEN egy ujabb dolgozatában (Bull. Soc. Sei Yonne, 1905; 1906) megkísérelte ezt a két génuszt interambulacrális lemezeik szélessége alapján elválasztani. A méréseket előreláthatólag az ambituson kell eszközölni, ő azonban ezt nem jelenti ki. így a Diademopsis-nál egy interambulacrális szélessége több mint kétszerese a magasságának, holott a Hemipedina-nál egyenlő a kétszeres magasságával, vag}'' kevesebb annál. A nagyobb szélesség szemmelláthatólag a szemölcssorok számának gyarapodásával kapcsolatos, ugy hogy a Diademopsis-ról továbbá megállapítja azt is, hogy mindenik oszlopához legalább is két másodrendű sor tartozik, melyeknek szemölcsei a fősorozatbelieknél nem sokkal kisebbek, holott a Hemipediná-nak nagy fősorozata van, a másodrendű sorozatok pedig aránylag kicsinyek. Nem mondható azonban, hogy a viszonylagos szélességnek ez a hangsúlyozása valami fontos kiegészítését képezi a diagnosisnak; nem nyújt semmi valóban uj támpontot az olyanféle kérdések eldöntésére, hogy pl. a H tetragramma és a H. marchamensis fajok közül melyik volt a másiknak az őse. A szerző továbbá még azt is állítja, hogy mindazoknak a fajoknak, melyeket ő a Diademopsis-ra vezetett vissza, az ambulacrálisai három elemből álló teljesen kialakult nagyobb lemezek („majors"), holott a Hemipedina ambulacrumának adapicális régiója néha egyszerű elsőrendű lemezekből, néha három szemcséket viselő elemből tökéletlenül kialakult nagyobb lemezekből, néha pedig teljesen kifejlődött nagyobb lemezekből áll, melyek mindegyike egy-egy lyukas szemölcsöt visel. Sajnos, a szerző fajfelosztása számos esetben, midőn módomban volt azt a típus-példányok megvizsgálása alapján ellenőrizni, nem bizonyult a tényekkel összeegyeztethetőnek, ennélfogva jelen fejtegetéseink ügyén nem sokat lendít. Azt azonban teljesen jogosan emeli ki, hogy számos liászkoru és annál idősebb faj magasabb fejlettségű ambulacrumokkal bir, mint többrendbeli későbbi kőzetekből származó faj. E tekintetben tehát a fejlődés menetének egyenetlennek, ha ugyan nem valósággal divergensnek kellett lennie. Zavart okoz az a körülmény, hogy ez az egyenetlenség, úgylátszik, semmi kapcsolatban nincsen a szemölcsök tekintetében mutatkozó különbségekkel. A LAMBERT és VALETTE uraktól nyújtott diagnosisokat bírálva, nem tagadom annak a lehetőségét, hogy a fajokat olyan bélyegeik alapján, mint például a másodrendű szemölcssorok nagysága, vagy az interambulacrálisok szélessége, csakugyan két csoportba lehessen szétválogatni. Világos, hogy olyan önkényesen választott méret alapján, aminő a magasság viszonya a szélességhez, a tárgyaknak bármiféle sorozata úgy osztályozható, akár valami szitával. Ehhez azonban nem járult hozzá semmiféle bizonyíték arra vonatkozólag, hogy ezek az osztályok genetikai csoportoknak felelnek meg; én a magam részéről nem látok közöttük semmiféle összefüggést. Ez nem tart vissza engem attól a feltevéstől, hogy a fejlődésnek legalább két vonala volt, melyek közül az egyiknek a Diademopsis serialis, a másiknak a Hemipedina Etheridgei a képviselője; azt sem beszélem be senkinek, hogy bárminő különösebb nehézséggel járna a praebathoni fajok beosztása e sorozatok egyikébe vagy másikába. A nehézség abban rejlik, hogy a Hemipedina létrehozhatott és valószínűleg