A Balaton tudományos tanulmányozásának eredményei I. kötet - A Balatonnak és környékének fizikai földrajza. 1. rész: A Balaton környékének földrajzi leírása, orografiája és geologiája. Függelék: A Balatonmellék palaeontológiája 1. kötet (Kiadja a Magyar Földrajzi Társaság Balaton-Bizottsága. Budapest, 1912)

Bather F. A.: A Bakony triászkorú tüskésbőrűi

Terminológia. Diademoida, 109 Scaptodiadema de LORIOL, 1891, genotípusa az 5. Matheyi de LOR

., rauraci korú; aránylag kicsi fő szemölcsei vannak, ezeknek határozott scrobiculái nincsenek, de másodrendű szemölcsök választják el őket egymástól, melyek az egész fennmaradó részt elborítják, meglehetős szabálytalanok és egyenlőtlenek. Phalacropedina LAMBERT, 1900, genotípusa a H. Guerangeri COTT. ; a Hemipedina subgénusza, mivel „les espéces chauves á hautes plaques, rares granules et tubercules attenués en-dessus"; magába foglalja a H. calva (QUENST.), ? H. pusilla DAMES és ? H. minima COTT

. fajokat is. A scrobiculáris körsáncz korántsem világos. A dudorok scrobiculáris gyűrűket hajlandók képezni, azonban a pánczél adapicális részén igen kevés számban fordulnak elő. Az adorális félen van egy pár másodrendű szemölcs, melyek adradiális és interradiális sorozatokat alkotnak, de csakhamar elenyésznek. Oxfordi és koralli korúak. Ha ennek genetikai szempontból értéket tulajdonítunk, kétségkívül egy kis csoport áll előttünk, mely az oxfordi időkben keletkezett. Hátra volnának még: Hemipedina, Diademopsis, Orthopsis, Mesodiadema, Archaeodiadema, Palaeopedina. Szerencsétlenségünkre e formák különbségeit éppenséggel nem könnyű rögzíteni még akkor sem, ha a pánczél valamennyi elemét tekintetbe vehetjük, annál nehezebb tehát csupán az interambulacrálisokra vonatkozólag észrevehető különbségeket megállapítani. E génuszok teljes megbeszélése túlságos messzire vezetne, ezért jobbnak látom vizsgálataim eredményét illőbb alkalomra fenntartani s egyelőre LAMBERT-J. úrnak „Etüde sur quelques Echinides de l'lnfra-lias et du Lias" (1900) czímű tudományos és meggyőző munkáját fogadom el kiinduló pont gyanánt, melynek szerzője a kontinens irodalmában szereplő típuspéldányok legnagyobb részét személyesen megvizsgálta. Minthogy azonban magam is megvizsgáltam úgy WRIGHT típuspéldányait, valamint a British Museumban levő egyéb példányokat, feljogosítva érzem magamat alkalmilag e kitűnő szaktekintély véleményétől eltérő nézeteimet is kifejezésre juttatni. Végezzünk először az Archaeodiadema GREGORY J. W.-vel (1896, Geol. Mag. 317. 1). Egyetlen faja az A. Thompsoni GREG

, a felső Hasból, Northamptonshireböl. LAMBERT (1897 július, Rev. crit. paléozool.) először a Diademopsis subgénuszának, de később (1900, 29—30. 1.) a Hemipedina synonymájának tekintette. Az utóbbi következtetést magam is elfogadom, de más alapokon, mint LAMBERT. Az ő feltevése szerint a génuszt a póruspárok egyszerű, egyenes sora és nagy ambulacrálisainak tökéletlen összeolvadása jellemzi, melynek következtében mindenik hármas csoport adapicális elsőrendű lemeze szabadon marad. Igaz, hogy GREGORY az előbbi jellemvonást választotta génuszának megkülönböztetésére a Diademopsis-tói és a Hemipedina-tói, mindazonáltal még az ő saját rajzain is látható a póruspároknak gyenge íveltsége s mint LAMBERT kiemeli, ez az íveltség a Hemipedina akárhány apróbb fajánál sem szembetűnőbb, sőt tényleg magán a genotípuson, a H. Etheridgei-n (holotípusa a Brit. Mus. El593. sz. példánya) is csak egészen gyengén mutatkozik. Számos korai fajnál, melyet rendesen a Diademopsis-ra szokás visszavezetni, az íveltséget csupán a peristomum közvetlen közelében lehet észrevenni, pl. a genotípuson : a D. serialis-nál is. A második jellemvonást, melyet LAMBERT említ, GREGORY nem írta le külön, bár ábráján szembetűnik. Mindazonáltal felhasználta az ambulacrálisok összetett voltát arra, hogy megkülönböztesse az Archaeodiadema-1 az Orthopsinaetől, elfeledve, hogy a mint azt már DUNCAN feljegyezte (1889, 80. 1.), az első-