A Balaton tudományos tanulmányozásának eredményei I. kötet - A Balatonnak és környékének fizikai földrajza. 1. rész: A Balaton környékének földrajzi leírása, orografiája és geologiája. Függelék: A Balatonmellék palaeontológiája 1. kötet (Kiadja a Magyar Földrajzi Társaság Balaton-Bizottsága. Budapest, 1912)

Bather F. A.: A Bakony triászkorú tüskésbőrűi

Terminológia. Cidaroida. 89 bálytalan (látható a Brit. Mus. El 121 számon), míg SPANDEL (1898, XIII. 4b ábra) széles, rövid, de szabályosabb fogacskákat ábrázol; minthogy azonban DOEDERLEIN (id. helyen) az ő fajára vonatkozólag tagadta a fogazottságot, minthogy továbbá a többi szerzők közül egy sem említ fogacskákat, ebből nagy valószínűséggel következik, hogy nem is fejlődtek ki minden esetben. A schwarzvvaldi Wellen-Dolomitból származó interambulacrálisok, melyeket QUENSTEDT (1875, LXVII. tábla, 115. ábra) Cidaris grandaeva-ra vezetett vissza, fogacskákat viselnek s ugyanez a vonás a st. cassiani példányon és a bakonyi Miocidaris verrucosuson is szembeötlő. A Bakony raibli rétegeiből származó M. planatus fogacskái igen gyengék s egy meg nem nevezett lemezen, mint már említettük, úgy látszik el is tűntek. Mindezeket a tényeket a javított diagnózisba e mondatban vittem bele: „rendesen, ha nem is mindig fogacskákat viselnek". Lehetséges, hogy a bakonyi faj eltérő fejlődési irányra mutat, mivel az M. verrucosus stereosomás Cidaridához, a Plegiocidaris-hoz vezet, a M. planus ellenben közelebb állhat valamelyik régi Ectobranchiatá-hoz, pl. az Eodiadenia-hoz. Ezek után igazolnunk kell, miért vezettük vissza az Eotiaris-1 egyszerű synonymaképen a Miocidaris-ra, annyival is inkább, mivel ha ez a génusz megmaradt volna, a bakonyi kövületek egynémelyike ide került volna. A génuszt először LAMBERT indítványozta (1899) a Cidaris Keyserlingi GEINITZ befogadására, melyet kiemelt az Eocidaris nemből, a hová a legtöbb szerző sorolta. 1900-ban LAMBERT (id. mű 38—40. 1.) a Cidaris grandaeva-X ideiglenesen szintén az Eotiaris-hoz sorozta, kimutatva egyúttal, miben tér el e nem a Triadocidaris-tói, Microcidaris-tói és Plegiocidaris-tói. Mindazonáltal nem kísérelte meg önálló diagnózist adni, hanem valószínűleg elfogadta e nem számára DoEDERLEiN-nek az Eocidaris-ra vonatkozó diagnózisát (1887, id. mű), minthogy az utóbbi az egyetlen C. Keyserlingi-re volt alapítva. Szövege a következő: „Palaeozoos Cidaridák, kicsiny termettel; az interambulacrális area adambulacrális széle élesen rézsútos. Coronális lemezek száma csekély. A fő szemölcsök kicsinyek, bordázottak. Scrobiculái elliptikusak, meglehetősen besülyedtek, összefolvók; scrobiculáris gyűrű nem szembetűnő". Összehasonlítva ezt DoEDERLEiN-nek a Miocidaris-ra vonatkozó diagnózisával, a kettő között csak azt az egy eltérést tapasztaljuk, hogy az utóbbi szerint a scrobiculák „kerekek". Mindt azonáltal LAMBERT elválasztotta ezt a két génuszt s a kerek scrobiculájú Miocidaris-1 az elliptikus scrobiculákkal bíró Eotiaris leszármazottjának tekintette. A fejlődés szokott rendjének felfordítása ellen már fennebb óvást emeltünk s kétségbe vontuk ennek a vonásnak, mint génuszokat elválasztó criteriumnak az értékét. Ettől eltekintve ez a vonás nem is mindig oly határozott, mint a milyennek állítják. Igaz, hogy a scrobiculák elliptikusak, de nem mindig összefolyók, mivel vannak a British Museumban példányok (El 119, El 121) a pössnecki bryozoumos dolomitból, melyeken a nagyobb scrobiculákat szemcsékből álló vonal választja el egymástól. Megbízhatóbb diagnostikai különbséget keresve arra az állításra bukkantam, hogy különbség van az adradiális varratban, mely DOEDERLEIN szerint az Eocidaris Keyserlingi-nél sima. Eennebb azonban kimutattuk már, hogy a varrat fogacskákat viselhet úgy ennél a fajnál, valamint a C. grandaeva-nál is. Ezek szerint a Miocidaris és Eotiaris között nem látszik lényeges különbség. Talán ajánlatos lesz kifejteni, hogy ez a végkövetkeztetés az Eocidaris nemet semmiképen nem érinti. TORNQUIST A. (1896 és 1897) és LAMBERT J. (1900) nyomán úgy tapasztaltam, hogy az Eocidaris DESOR génusz az eredetileg ide sorolt fajok