A Balaton tudományos tanulmányozásának eredményei I. kötet - A Balatonnak és környékének fizikai földrajza. 1. rész: A Balaton környékének földrajzi leírása, orografiája és geologiája. Függelék: A Balatonmellék palaeontológiája 1. kötet (Kiadja a Magyar Földrajzi Társaság Balaton-Bizottsága. Budapest, 1912)

Bather F. A.: A Bakony triászkorú tüskésbőrűi

88 A Bakony triászkorú tüskéshó'riíi. továbbá az adradiális varratok fogazottságára vonatkozólag nem nyilatkozik, e helyen azonban hangsúlyoztatott, hogy a varratok rendesen fogazottak. A mi a scrobicula besülyedését illeti, DoEDERLEiN-nek aligha volt igaza, midőn sekélynek írtaié, holott KLIPSTEIN az ő 15. ábrája eredetijéről (a genotípusról) határozottan kimondja, hogy „sehr stark vertieft". Igaz ugyan, hogy azokon a lemezeken, melyeket LAUBE tévesen ugyanehhez a fajhoz sorolt, a bemélyedés nem oly szembeötlő. De' eltekintve a meghatározás helyes vagy helytelen voltától, ez a vonás nem olyan, hogy arra biztos génusz diagnózist lehetne alapítani. Azok a fajok, melyeket e munkában egyéb okok alapján a Miocidaris-hoz soroltam, e tekintetben igen változatosak s a scrobiculák a szintestől a mélyen lesülyedtig minden fokozatban észlelhetők rajtuk. Még kevésbbé látszik lehetségesnek egy génuszt csupán csak kerek scrobiculával bíró fajokra szorítani. A Triadocidaris esetében a fajok egész sorozatát láttuk, melyben az interambulacrálisok fokozatosan mindinkább összenyomottak, a scrobiculák pedig érintkezők, majd összefolyók voltak, sőt láttunk olyan egyéneket, melyeken úgy különálló, valamint összefolyó scrobiculák is voltak. Várható tehát, hogy a Miocidaris-nál hasonló változatossággal fogunk találkozni. A Triadocidaris tárgyalásánál megkíséreltem annak a bebizonyítását, hogy a scrobiculák mindinkább elliptikus és összefolyó kialakulása a fokozatos fejlődés jelensége, mely összefügg az egy oszlopban lévő interambulacrálisok számának megnövekedésével. A mennyiben ez a gondolat helyes, akkor hasonlóképen más génuszokra is érvényes, a miből következik, hogy oly faj, melynek ambitális scrobiculái elliptikusak és összefolyók, nem lehet az őse egy oly fajnak, melynél a scrobiculák kerekek és különállók. Ha azonban az összefolyó scrobiculákkal bíró faj idősebb szintből származik, mint a másik, akkor világos, hogy az utóbbi nem lehet leszármazottja az előbbinek. Vájjon csupán ez ok alapján különböző nemekbe sorolandó-e a két faj ? Ha a génusz fogalmát egyetlen leszármazási sorozatra szorítjuk, a mely felfogásra bizonyos csoportok feldolgozóinak megvan a hajlandóságuk, akkor azt kell felelnünk: „igenis". En azonban nem látom az Echinoideákra, különösen pedig a triászkorúakra vonatkozó ismereteinket annyira teljeseknek, hogy ezt a megszorítást a gyakorlatban keresztülvihetnők. Megelégszem tehát annak a hangsúlyozásával, hogy génuszok elválasztását scrobiculáik alakja alapján csakis a phylogenesis ilyenféle értelmezése igazolná. Az adradiális varrat fogazottságát DOEDERLEIN belevitte ugyan az ő 5. csoportjának (Cidaris subcoronata) és a Triadocidaris-nak a diagnózisaiba, a Miocidaris-ébö\ azonban kihagyta, miből következik, hogy a rézsűt simának gondolta. Az M. Cassiani-nak azonban vannak fogacskái, tehát az, hogy ezt a vonást a génusz diagnózisába bevegyük-e vagy sem, tisztán attól függ, mekkora jelentőséget tulajdonítunk annak. El lehet képzelni engedékeny adradiális ferde varratot fogazottság nélkül is, vagy azért, mivel a fogacskák nem fejlődtek ki, vagy azért, mivel elmosódtak. A magam részéről haboznám valamely fajt ilyen okok alapján a génuszból kimozdítani. Hogy a génusz némely liaszkori képviselője e tekintetben hogyan viselkedik, nem tudom, de a meddig az e munkában hozzá beosztott fajokat vesszük tekintetbe, addig ez a kérdés fel sem igen merülhet, minthogy csupán egyetlen olyan interambulacrumunk van, melynek rézsűje sima s még ez is mállásnak tulajdonítható. Mindazonáltal vannak bizonyítékaink a fejlődés menetére vonatkozólag, így pl. a legrégibb faj : Miocidaris Keyserlingi (GEINITZ) fogazottsága gyakran sza-