A Balaton tudományos tanulmányozásának eredményei I. kötet - A Balatonnak és környékének fizikai földrajza. 1. rész: A Balaton környékének földrajzi leírása, orografiája és geologiája. Függelék: A Balatonmellék palaeontológiája 1. kötet (Kiadja a Magyar Földrajzi Társaság Balaton-Bizottsága. Budapest, 1912)

Bather F. A.: A Bakony triászkorú tüskésbőrűi

54 A Bakony triászkorú tüskésből üi. szerkezetet mutatnak. Megvannak rajtuk az eredeti bordák nyomai a szirmok külső végein, azonban ezeket elfedni, vagy részben helyettesíteni látszik a nagyon sokkal finomabb bordáknak egy másik rendszere. Ezek a finom bordák körülveszik a szirom-udvart, mindig merőlegesen állva annak szélére, és megszakadás nélkül átmennek az adradiális sorozatba, mely két sor bordából áll; ezek merőlegesen állanak a rádiusra, és annak mentén egymásba kapaszkodnak. A középpont felé beleolvadnak a kiemelkedő areába. Öt ilyen borda és öt közbeeső árok esik egy milliméterre, tehát egy borda szélessége 0'05 mm, vagyis egy tizedrésze egy normális borda szélességének. E példányokon a radiális háromszög csak nagyon halványan jelentkezik, és a rézsútos perem nem veszi körül a szirmokat. A bordák ennélfogva egészen a varrat széléig érnek, rendkívüli finomságuk azonban észrevehetetlenné teszi azokat a töretlen syzygiumon. A hypozygálisok (108. ábra) legegyszerűbb alakjukban a rózsa körül kiemelkedő szegélyt mutatnak, a melyen kívül foglalnak helyet a radiális háromszögek és a rézsútos karima. A szirom-udvarok kevéssé duzzadtak. A bordák visszafejlődésének mértéke nagyon változó: néha csupán elmosódottak, néha gyenge bordák képviselik a radiális bordacsoportokat, néha az eredeti bordák és szemcsék nyomait csupán a szirom-udvaroknál világosabb színű sávok jelzik, a mi annak tulajdonítandó, hogy előbbiekben nagyobb arányban szerepelnek szerves anyagok.* Jól megtartott példányokon az epizygálison lévőkhöz hasonló módon elrendezett finom bordákból álló új sorozat látható; ezek nincsenek összefüggésben a nagyobb bordák sorvadási fokával, hanem ugyanabban a régióban előfordulhat mind a két féle. A cirrus-facetták (114—116. ábra) elfoglalják a nodális egész magasságát és jelenlétük esetleg a supranodálison és a hypozygálison is felfedezhető. Igen kevéssé felfelé irányulnak. Minden egyes facetta harántul elliptikus, jól kifejlődött peremmel, melynek azonban mindig megvan a hajlandósága arra, hogy az igazi ellipsistől a következőképen eltérjen: alsó széle egyenes és párhuzamos a varratvonallal, felső széle megtartja a széles, elliptikus görbületét, míg a felette lévő varratvonal felemelkedik és belevágódik a supranodálisba, úgy hogy a facetta pereme itt azt a helyzetet foglalja el, a hol más nyéltagok között az üreg van. Az oldalszegélyek rövid íveket képeznek, melyeknek húrjai lefelé haladtukban közelednek. Jócskán a középpont felett erős fulcrum fut keresztül a facettán. Ez képezi a perem felső görbületének húrját, s a végein, — melyek a peremtől jól megkülönböztethetők, — megduzzadt, a lumen körül pedig kissé kiszélesedik; gyakran gyenge médián árok húzódik végig rajta. A facetta a peremén kívül mérve majdnem háromnegyed részét foglalja el a nyéltag oldalszélességének. Felszíne a nyéltag beugró szögével megegyezően görbült. Minthogy ez a szög az epizygálison mindig határozottabb, mint a hypozygálison, ebből kifolyólag az utóbbinak egy részlete falat képez a facetta számára, és alkalmilag elfoglalja a perem alsó, egyenes részletének helyét. A facetta besülyedése a nyéltagba változó mértékű lehet; a perem rendesen egyenesen kiemelkedik az általános szintből, de néha árok veszi körül. A következő milliméterekben kifejezett méretek normális, idős példányok cirrusfacettáira vonatkoznak: • Lásd: BATHER „Crinoidea of Gotland. I." Svensk. Vet. Akad. HandJ. XXV. köt. 2. szám, 151. 1., 1893.