A Balaton tudományos tanulmányozásának eredményei I. kötet - A Balatonnak és környékének fizikai földrajza. 1. rész: A Balaton környékének földrajzi leírása, orografiája és geologiája. Függelék: A Balatonmellék palaeontológiája 1. kötet (Kiadja a Magyar Földrajzi Társaság Balaton-Bizottsága. Budapest, 1912)

Bather F. A.: A Bakony triászkorú tüskésbőrűi

Crinoidea, Peiitacrininae. 39 A magasság és átmérő átlagos viszonyszáma 29'75: 100, ami majdnem ugyanaz, mint az I. tyrolensis típusos példányaiban. Átmetszete ötszög, mely az epizygálisokon erősen karéjossá válik, úgy hogy a var. a-hoz hasonlít. Az internodálisok száma 5. Izülő felületeik normálisak, nincsenek jól megtartva s az adradiális bordák nem tűnnek ki jól. Kerületi borda kevés, kb. 6—7 van. Az epizygálison a kerület és a középrész kiemelkedik, de a radiális rész nem; a kerületi bordák elmosódottak, összefolyni hajlandók s 10 esik belőlük egy sziromra. A hypozj'gálison a kerület kiemelkedik, de a sziromudvarok csak igen kevéssé emelkedettek; a radiális mélyedés rövid és nem húzódik a centrális areáig. A varietas rokonsága. — Ha ezek a példányok az I. tyrolensissei, vagy éppenséggel annak mut. major-jávai együtt találtattak volna, az ember bizonyos ellenvetések daczára egyszerűen fiatal egyénektől származóknak vélte volna őket. Minthogy azonban elkülönülve fordulnak elő, az ellenvetések erősen latba esnek. Az epizygálisok viszonylagos rövidsége és az egymással szomszédos nyéltagok szembetűnőbb magasságbeli eltéréseinek hiánya, nemkülönben az internodálisoknak változatlan 5-ös száma nem a fiatalság jellemző vonásai, hanem arra utalnak, hogy e példányok törpe varietást képviselhetnek. Isocrinus candelabrum n. sp. (III. tábla, 61—78. ábra.) Diagnosis. — Keresztmetszete a közelítőleg homorúan csillagostól a gyengén ötkaréjűn és subpentagonálison át a subcirkulárisig változik. Az internodálisok magassága az átmérőnek kb. egyharmada idős és fele fiatal nyelekben, vagyis ha az átmérő 100, akkor a magasság 27—52-ig változik (középértékben 40). Oldalfelületei simák, egyenesek, néha kissé homorúak, domborúak, vagy kissé öblözöttek; az epizygálisok interradiális szögletei félmagasságukban megduzzadni hajlandók. Varratvonal szintes, köröskörül bordás, kivéve a syzygiumokon. Izülő felületein a lumen rendesen apró, subcirkuláris, vagy subpentagonális, a centrális area kiemelkedik, széles és a perradiális bordákban folytatódik; a sziromudvarok igen keskenyek és meglehetős rövidek; a radiális bordacsoportok egy, két, vagy három párból állanak, a nagyságnak megfelelően s az adcentrális pár rendesen egy elmosódott, egyenes bordába olvad, mely merőlegesen áll a rádiusra, az acentrális pár 90°-nál inkább kisebb szög alatt találkozik; a kerületi bordák hosszúak, nagyság szerint 5—8 esik egy sziromra s úgy görbülnek az interrádiustól a kerület felé, mint egy hétágú gyertyatartó karjai, kissé kiszélesednek, de egyáltalán nem olvadnak össze. A syzygiálison a lumen nagyobb; az epizygális ötszirmú, gyenge, határozatlan peremmel és alig valami nyomaival a bordáknak. A hypozygális széle határozottan kiemelkedik a radiális beugró szögeknél; a szirmok körül kevésbé. A radiális hézagok néha kissé kiemelkednek, úgyszintén a sziromudvarok is, ellenkező esetben az egész szirom kissé homorúnak látszik. A keskeny udvarok és a kerület között gyenge nyomai vannak a hosszú, sugárzó bordáknak. A cirrus-facetta mélyen bemetsződött az epizygális alsó felébe. Az 1. kacstag distális felülete szintes a nyéltag oldalfelületével, keresztben elliptikus, majdnem köralakú ; a perem széles; a fulcrum, mely a lument körülveszi, fokozatosan emel-