A Balaton tudományos tanulmányozásának eredményei I. kötet - A Balatonnak és környékének fizikai földrajza. 1. rész: A Balaton környékének földrajzi leírása, orografiája és geologiája. Függelék: A Balatonmellék palaeontológiája 1. kötet (Kiadja a Magyar Földrajzi Társaság Balaton-Bizottsága. Budapest, 1912)
Bather F. A.: A Bakony triászkorú tüskésbőrűi
12 A Bakony tri asz korú tüskésbó'rűi. Csupán az ábrák alapján ítélve a LAUBE-féle, VIII a tábla 10 c, d, e ábráiban feltüntetett példányok kétségeseknek látszottak előttem. Ennek oka csak az volt, hogy a rajzok rosszak voltak. A valóságban teljesen normálisak s típusuk megfelel a nyél proximális régiójának. Az árkok összezáródása csatornákká, mely ezeken és hasonló példányokon szembeötlik, az első állomást képezi az u. n. Traumatocrinus fejlődésében, melynek izülő felülete más tekintetben igen hasonló e nyéltag típuséhoz. Azok a nyéltagok, melyeket v. WÖHRMANN S. E. granulosus-ra vonatkoztat (1889), ettől a fajtól abban térnek el, hogy a barázdák egyenlőtlenül ágaznak el rajtuk, nem szemcsézettek és sokkal finomabbak, mint az E. granulosus-on. QUENSTEDT (1875) megkísérelte e fajtól elkülöníteni azokat a nyéltagokat, melyeken a bordák aránylag finomak és majdnem a központi csatornáig nyúlnak. Ezeket az Encrinus silesiacus sal hasonlította össze. Ez eljárás ellen két ellenvetést lehet tenni: először is, mint BEYRICH kiemelte (Crin. d. Muschelkalkes, Abh. Akad. Wiss. Berlin, Phys. Cl. No. 1., 46. 1., 1858 ), az E. silesiacus izülő felületei «unterscheiden sich von E. granulosus durch das Fehlen der Körnelung auf ihren . . . Gelenkstrahlen». Egyéb különbségek rejlenek még az E. silesiacus lumenjének nagyobb bőségében és a bordák jellemző hornyoltságában (grooving). Másodszor az E. granulosus nagyszámú szt. cassiani nyéltagjainak gondos átvizsgálása a British Museumban és egyebütt, elég közbeeső alakot hozott napfényre annak bizonyítására, hogy a QUENSTEDT megkülönböztette két struktura-tipus összefügg egymással. Ugylátszik az a tipus, melyet ő E. granulosus-nak tekintett, a nyél proximális régiójában fordul elő, — hogy a szemcsék fokozatosan bordákká folynak össze, melyeknek száma az öregebb nyéltagokon növekszik, — hogy a középponti csillag az ő öt főbordapárjával a felületnek mind kisebb és kisebb részére szorítkozik és fokozatosan elmosódik', míg végre semmi nyoma sem fedezhető fel többé. Ekkor előáll az a tipus, melyet QUENSTEDT E. cf. silesiacus nok nevezett. 1 Ugyhiszem a nyél distális régiójában következik be ismét az, hogy a sugaras bordák a középpont felé újból durvább szemcsékre bomlanak fel, melyek gyakran durva koncentrikus diszítésbe olvadnak össze egymással, mig a centrális area maga kissé érdes fennsíkot képez. Ilyen példány QUENSTEDT 101. ábrájának eredetije. A Bakonyból származó anyag. — A nyéltagok legutóbb említett típusához sorolom némi kételylyel a Cserhát cassiani rétegeiből származó töredékek egyikét, mely 4 nyéltagból áll, átmérője 6'3 mm, teljes magassága 6 mm, egy nyéltag átlagos magassága 1:5 mm. A nyéltagok oldalfelületei igen csekély mértékben domborúak. Izülő felületén a lumen ötszögű, kicsiny, kb. 3 mm átméretű; a centrális area szabálytalan és határozatlan körvonalú, a középpont felé kissé érdes, a kerület felé mindinkább szemölcsössé lesz, a szemölcsök végül beleolvadnak a kerületi bordákba. A szemölcsök sem sugaras, sem koncentrikus elrendeződést nem engednek világosan felismerni, aminőt az E. granulosus-on megszoktunk, ez azonban a felületek meg1 QUENSTHDT 102. ábrájának eredetije kevésbbé hasonlít a normális E. gra>iulosus-\\oz, a barázdák (striae) a középpontig futnak, durvábbak mint rendesen, szemcsézettségük egészen homályos, — a varraton a bordák nem láthatók tisztán, mivel az bemélyedt helyzetű. A rajz legfelső 4 nyéltagjának és kisebb mértékben az 5-iknek homorú oldalfelülete és könnyedén gyöngyözött pereme van. A 3 alább következő nyéltag oldalfelületei domborúak.
