A Balaton tudományos tanulmányozásának eredményei I. kötet - A Balatonnak és környékének fizikai földrajza. 1. rész: A Balaton környékének földrajzi leírása, orografiája és geologiája, Geologiai, petrografiai, mineralogiai és ásványchemiai függelék (Kiadja a Magyar Földrajzi Társaság Balaton-Bizottsága. Budapest, 1911)
Laczkó Dezső: Veszprém városának és tágabb környékének geologiai leírása
74 Veszprém városának és tágabb környékének geologiai leírása. 74 IX. szelvény h) tagja fekszik, délkeleti nyúlványán pedig a Halobia rugósa márgák (IX./) borítják a földeket és még odább délkeletre ismét dolomit (IX. d); tehát a rugosa-márgák itt is, mint amott, dolomitok közé szorulnak. Azután magának Baláczának a majorsága szintén egy márgás-meszes csoporton épült, mely a IX. szelvény valamely felső, talán i) csoportjának a helyén áll. Végül Baláczától északra 4—500 m.-nyire ott, a hol a Baláczáról A'eszprém felé vivő kocsiút az Alsóerdő északnyugati sarkát éri, — a vámos-baláczai határ hosszában szintén találunk pados mészköveket, a melyek fejtés alatt is állanak. A fejtőkből kikerült anyag petrografiai szempontból azonos a IX. szelvény k) csoportjával. Vékonyabb-vastagabb rétegeinek egyike-másika sok kövületet is tartalmaz, kivált brachiopodákat; de bizony állapotuk legtöbbnyire nagyon is fogyatékos. Azonban ennek daczára is sikerült az összegyűjtött anyagból eléggé tájékoztató faunulát kiválogatni és a következő fajok jelenlétét megállapítani: Terebratula julica BITTN. „ äff. piriformis SUESS Aulacothyris cf. Zirleusis WÖHRM. sp. Pecten cf. subdivisus BITTN. „ cf. transdanubialis BITTN. Gonodon sp. ind. Állítsuk most össze a IX. szelvény tagjainak összefüggő sorozatát: a) megyehegyi dolomit és dolomitos márga; b) a decurtata mész a törpe faunával; b x ) trinodosus mész ; c) a Reitzi szint zöld tufái és májsárga kovasavas meszei; cf tridentinus mész típusos vörös szarúköves mesze és cf felső, pados, szürke és szarúköves dolomitos szakasza; d) fossziliás morzsalékos dolomitos márga, (sólyi márga); df szennyes-sárgás dolomit (dolomitos füredi mész); é) márga, Halobia rugósával; cf) szennyessárgás dolomit alsó raibli — cassiáni — dolomit; f) szürke márga Halobia rugósa HAU és Carnites floridus VULF. sp. kicsiny raibli alakjával; g) szürke mészmárga Dimyopsis intusornata BITTN.-val; h) felső raibli dolomit ; i) humusszal fedett nyereg. Itt-ott világossárga márgalemezkék (carditás márga?); k) Terebratida julica stb. tartalmú mészkő; í) megalodus mész és m) szürke, gumós, márgás mész (opponitzi mész). E szerint a szelvényben három emelet is szerepel, úgymint: az aninusi. a ladini és a karniai. * A Baláczapuszta, a veszprémi Alsóerdő, a veszprém-vámosi országút és Vámosközség között terül el a Vámos határához tartozó Likacsi- és Temetődülő.