Lóczi Lóczy Lajos: A Balaton tudományos tanulmányozásának eredményei I. kötet - A Balatonnak és környékének fizikai földrajza. 1. rész: A Balaton környékének geológiája és morfológiája, 1. szakasz: A Balaton környékének geológiai képződményei és ezeknek vidékek szerinti telepedése (Kiadja a Magyar Földrajzi Társaság Balaton-Bizottsága. Budapest, 1913)
X. Fejezet. A pannoniai-pontusi elmélet
390 A Balaton környékének geologiai képz ó'clményei. 250 ismertem fel; de itt fosszilianélküliek. A kísérő homok- és agyagrétegek vezérkövületei pedig a következők: Congeria Neumayri ANDR., C. spinicrista (LÖRENT.), Dreissensia Serbica BRUS., Prosodacna VutskHsi BRUS., Melanopsis Entzi BRUS. Közvetlenül a balatonfelvidéki partokon a pannoniai-pontusi lerakodásokban nagyon kevés fosszilia van. A parti hullámverés és turzás régiójában, meg a beletorkoló torrens-vizek törmelékpűpjain nem is várhatunk sok molluszkum-maradványt. Azonban még 2—3 km. távolságban is az egykori pannoniai-pontusi vízfelületek balatonfelvidéki partjaitól, a partot kísérő homok és homokos agyag-(kenőföld-)rétegekben is alig van valami molluszkum-maradvány. A Balaton tengelyétől kezdve délfelé azonban, egész a Koppány völgyéig a folytonosságban elterülő rétegek, temérdek maradványt foglalnak magukba, néhol valóságos kagyló- és csigatelepek vannak. Az Unió Halavátsi és az Unió Wetzleri fajok, úgy látszik, hogy még abban a kis keretben sem szolgálnak szintjelzőkül, amelyben a pannoniai-pontusi rétegek vidékünkön szintezhetők. Ezeknek a fajoknak maradványai ugyanis mindig olyan vastagabb homoklencsékben találtattak, amelyek hirtelen kiékelődnek és régi vízfolyási csatornák kiköltéseinek látszanak. Ezek az uniós homoklencsék, amelyek a Helix IJoderleini csigát is tartalmazzák, a balatonvidéki pannoniai-pontusi rétegek különböző magasságában fordulnak elő. Majd a Congeria triangularis és C. balatonica fajoktól, majd a C. Neumayri és Prosodacna Vutskitsi fajoktól jellemzett magasabb rétegek között. Aza Congeria rliomboidea, amelyet LÖRENTHEY J. Balatonarácson a parti túrzásrégió kavicsos homokjában talált, valamint a C. ungtda-caprae is, amely Kapolcs vidékén. Vörösberényben, Fűzfőmajoron és Tihany félszigeten tömegesen található, partközeli, sőt magán a sikérvizű parton élő nehéz, vastaghéjú, vízszéli kagyló, amely a pannoniai-pontusi korbeli partoktól nagyobb távolságra a Balatonvidéken még nem találtatott. Ezeket a fajokat is aligha lehet pontos szintjelzőkül tekintenünk: hanem csak sokáig egy színben maradó vízfelület littorális lakóinak; amelyek a vizszin emelkedésével magasabb, vagyis fiatalabb rétegek partmellékére is felvonultak. A Bakony északnyugati lejtője. A Balaton környékének, munkámhoz tartozó térképén csak Tűrje, Sümeg, Somlyóvásárhely és Ajka vidéke van a Bakonyból ábrázolva. Ezen a területen a pannoniai-pontusi lerakodások sokkal kevésbbé szembeötlő pásztákban vannak jelen, mint tovább északkelet felé a Nagybakonynak Noszlop, Pápa, Györgyszentmárton, Moor közötti előhalmain, amelyek nem tartoznak többé tárgyalásaim körébe. Ha mégis szólok valamit az ottani nagykiterjedésű plioczénkorú lerakodásokról, ez azért történik, hogy összehasonlíthassam a tágabb értelemben vett Bakonynak kerületén fellépő legutolsó, tengeri képű, nagy édesvíznek valamennyi lerakodásait. Tűrje, Sümeg, Somlyóvásárhely körül alacsony, szelíden hullámos térszín terül el, amelyből a Bakony nem nagy viszonylagos magassággal emelkedik ki. Sáska, Haláp és Sümeg között bizonytalanul kanyarog a Kis- és Nagyalföld közti vízválasztó az eoczén- és mioczénkorú tengerektől simára gyalult dolomitfensíkon; 210—240 m. között jár ennek a fensíknak tengerszín feletti magassága. Itt a pannoniai-pontusi rétegeknek a széltől elhordott eredeti 30—50 méter vastagságából csak véletlen kis czafatok maradtak meg.
