Csiffáry Gergely: Az ércbányászat története a recski Lahócában (1850-1979) (Rudabánya, 2009)

Fejtésmód, tömedékelés, szállítás, szellőztetés és a munkavédelem

Fejtésmód, tömedékelés, szállítás, szellőztetés és a munkavédelem A recski bányában sajátos művelési rendszert alkalmaztak, ami azzal magyarázható, hogy az érc kutatása általában a fejtés-előkészítéssel, de gyakran a fejtéssel fejeződött be. Recsken minden lerobbantott ércet mintavételeztek, s ha a műre valóságával kapcsolatban kétség merült fel, csak azután szállították ki a bányából, ha a laboratórium visszajelzése pozitív volt. így egyidőben 20-30 fejtést is műveltek, s emiatt némelyik fejtés művelési ideje 12-15 évig is elhúzódott. Ennek a legfőbb oka, hogy a már meddővé váló fejtési kontúrból egy-egy ércér többször elvezetett nagyobb, további művelésre érdemes tömzsrészekhez.

212 A bánya kiépítése - kisebb ereszkék, újabb szintek kialakításával csak az 1970-es években fejeződött be. A művelési módok közül Recsken 1952-ig kizárólag üregszélesítéses, tömedékes főteszelet-fejtést alkalmazták. Ennek során a feltárás szintjén - a fokozatos kontúrbővítéssel kialakított alapszintről - a kihajtott feltöréseken keresztül leadott tömedékkel a pasztát a főte alá tömedékelték. (Lásd a tömedékes főtepászta-fejtés sematikus rajzát.) A müvelet során kihagyták az ácsolattal biztosított szállítóvágatot, majd a feltörésből újabb szelet fejtését kezdték meg. Az ércszállító gurítókat a tömedékben alakították ki. A főteszeletes fejtésmód termelékenyebb változatánál talp-alátömedékelést alkalmaztak. A művelési rendszert befolyásoló kőzetviszonyok rendkívül változékonyak voltak. Egyes területeken a több száz m

2 alapterületű fejtési üreget évekig biztosítás nélkül nyitva lehetett tartani. Más helyeken viszont 10-20 m

2-es fejtésekben is azonnal biztosítani kellett. A talppászta-fejtést ott alkalmazták, ahol a feltárás szintje alatt csak legfeljebb 2-3 m mélységig volt várható az ércesedés megléte. Az ún. magazinfejtési módot 1951-ben vezette be Recsken Gagyi Pálffy András a 422., 425., 2038. sz. fejtésekben. Ennek kétféle változata volt. Az egyiknél, ahol nem várták, hogy a fejtés nagy alapterületű lesz, az alappászta kiképzése után a fejtési kontúr szélén meghagyott vágatokból szállították ki a lefejtett ércmennyiséget. A termelés befejezése után a fejtést főtefelfuggesztéssel is biztosították. Korábban sehol az országban nem használták ezt a biztosítási módszert. A főtecsavarokkal dróthálót erősítettek a főtéhez, hogy rakodás közben a magas főtéről a meglazult kőzetdarabok lezuhanva ne okozzanak sérülést. A másik változatnál, ahol nagyobb alapterületre lehetett számítani, a tömzs alsó részében vagy a tömzs alatt kihajtott vágatokból képezték ki a csapológurítókat. (Lásd a 2 KUN Béla 1989. 212.