Csiffáry Gergely: Az ércbányászat története a recski Lahócában (1850-1979) (Rudabánya, 2009)

A munkaerő toborzása

órai otthon tartózkodás után ismét felpakolták hátizsákjukat, és elindultak, hogy újabb hat napig távol legyenek otthonuktól. Egyszerre igen megbecsült lett a korábban sokak részéről lekicsinylett recski munkaalkalom:' 49. kép. A bejáró munkásokra várakozó autóbusz 1955 körül. Majd amikor 1950-ben újra megkezdődött a termelés, de különösen az 1953-54. évi fejlesztés időszakában ismét munkaerőhiány lépett fel, mert Recsk környékén több más üzem is erőteljes fejlődésnek indult. A bánya 1954-ben munkástoborzásra kapott engedélyt. A bányához és az ércművekhez a dolgozókat 1954-55-ben vonattal szállították Verpelét, Tarnaszentmária, Sirok és Mátraballa községekből. A 6 km-re levő szomszédos Szajláról is érkeztek munkavállalók. Ezeken kívül a munkások már évtizedek óta bejártak Recskre Párád, Bodony és Mátraderecske falvakból is. Az 1970-es évek foglalkoztatottak többsége recski, bodonyi (kb. 30 fő) és mátraderecskei (kb. 120 fő) illetőségű volt. 1975-től Vécsről és környékéről további 50 fő ingázott naponta az üzemekhez.

226 Az 1950-es évek elején jelentős problémát okozott a munkaerő fluktuációja. Gyakorta baj volt a munkafegyelemmel, amit az indokolatlan mulasztások jeleztek. A toborzások során sajnos igen sok nem kívánatos személy is bekerült az üzem állományába. Szinte mindennaposak voltak a munkások közötti verekedések. A renitensektől kénytelen volt megválni S. gy. Répás István bányász (Recsk) szíves közlése, 1979. május 8.