Csiffáry Gergely: Az ércbányászat története a recski Lahócában (1850-1979) (Rudabánya, 2009)

Fejtésmód, tömedékelés, szállítás, szellőztetés és a munkavédelem

uralkodott, és timsós por nehezítette a munkát. A nyitva hagyott koronapilléres fejtést a IX. sz. tömzsben kb. 30 fokos dőlési szögben alkalmazták. Itt az ércesedés közel 1,8 - 2,0 m-es vastagságot ért el. A fejtésben kőzetpillérek maradtak vissza, az Rm-48-as szinten a termelés magasabbra tevődött át. Ez a fejtési mód is ún. keskenyhomlokú, és nagyon termelékenynek bizonyult. L j

öYeszfeft kèsz/ef rohb. lyuk

, furas tömedékbesdo vágat s { í .K/l siaiiihvagat sapolo guriiö 39. kép. A recski ún. tömedékes főtepásztafejtés sematikus rajza. (KUN Béla 1996. 557.) A flotációs meddő eleinte a patakba került, később a bányatelepen létesített iszaphányóra.

215 Az első iszaphányó helyét a régi fatelep területén jelölték ki. Ez látható a következő képeken. A háború alatt a tömedékelést elhanyagolták. A korábbi gyakorlat szerint egy tonna kitermelt ércre átlagosan 0,5 m

3 tömedéket kellett berakni. A tömedékelés régi formája az volt, hogy a meddőiszap-hányón tárolt érc előkészítő-üzemi iszapot kézzel lapátolták a csillékbe, majd lóvontatással szállították a bányába, ott siklókon, ereszkéken vitlával továbbították, a tömedékgurítón át a fejtési üregbe döntve talicskába rakták, s kézzel lapátolták a végső helyére. Az 1930-as évektől felhalmozódott meddőiszap-hányókat mutatja a 43. kép, az ércelőkészítőből nézve. 215 SZIGETI Károly 1978. 15-16.; BOLDIZSÁR Tibor 1959. 1232.