Vastagh Gábor: Tanulmányok a kohászat magyarországi történetéből (Rudabánya, 2007)
A szendrői vaskohó
A szendrői vaskohó A Borsod megyei Szendrőn az 1800 körüli években vaskohó működött. Bár az amúgy sem hosszú életű vasmű Magyarország vasiparában jelentős szerepet nem játszott, a Kohászati Történeti Bizottság azon egyik céljának megfelelően, hogy hazánk kevéssé ismeretes kohótelepei történetét is feldolgozza, foglalkozunk ezzel a kohóval. Amint alább látni fogjuk, az egyik valaha nagy szerepet játszó kemencetípusra, a Blauofenre vonatkozóan is érdekes adalékokhoz jutottunk. Ezt főleg annak az érdekes dokumentumnak köszönhetjük, amit a közelmúltban Kiszely Gyula, a bizottság titkára a Selmecbányái Központi Bányászati Levéltárban folytatott kutatásai során talált, és amelyet Gindl József tanár írt át [1]. A szendrői kohóról röviden megemlékezett Soós [2]. Szerinte azt Csáky János gróf 1799 körül építette, elsősorban a rudabányai és martonyi ércek feldolgozására, és az üzem 1807-ben beszüntette a működését. Soós szerint a kohó pörkölőkemencéből, két tótkemencéből, két nagy hámorból, két nyújtóhámorból állott. Említi azt is, hogy az a rudabányai ércek nem megfelelő volta miatt kénytelen volt az érceket Nadabuláról és Alsósajóról beszerezni. A volt szomolnoki bányakapitányságnak a Magyar Országos Levéltárban található - elég vékony - iratanyagából alig sikerült többet megtudni, mint amit Soós a kohóra vonatkozóan már közölt. Hasonlóképpen eredménytelen volt egyetlen rövid utalás kivételével - a Csáky grófi családnak jelenleg szintén az Országos Levéltárban levő levéltári anyagában a kohó alapítási idejének és körülményeinek, valamint üzemének kezdeteire nézve bármit is találni. A család szendrői uradalmára vonatkozó iratok igen hiányosak, néha egész évek anyaga hiányzik. Mégis annyi megállapítható volt, hogy a szendrői uradalom 1798-ból és 1799-ből való fennmaradt birtokleírásaiban, a. fundus instructusban egyetlen szó sem esik a vasműről.
