Hadobás Sándor szerk.: Szénbányászat Izsófalván (Izsófalva, 2006)

Disznóshorvát - Izsófalva - Izsó Miklós

1875. május 28-án váratlanul elhunyt. Mindössze 43 évet és nem egészen 9 hónapot élt. Művészi pályafutása alig 15 évre terjedt, sok elképzelése, terve még megvalósításra várt. Munkássága torzó maradt, azonban így is egyedülálló értéke kultúránknak, képzőművészetünknek. Legfőbb érdeme, hogy elsőként ábrázolt népies alakokat és jeleneteket, tehát magyaros jelleget adott e nálunk korábban merev klasszikus hagyományokat követő művészeti ágnak, emellett pedig alkotásainak magas technikai színvonalával felzárkózott a korabeli Európa legnevesebb alkotóinak sorába. Ezért tiszteljük személyében nemzeti szobrászatunk megteremtőjét és egyúttal európai rangra emelőjét is. A 2001-ben felavatott Izsó Miklós Emlékház Izsófalván. Életében sok nélkülözésben, mellőzésben és küzdelemben volt része. A nemzet csak évtizedekkel később döbbent rá arra a pótolhatatlan veszteségre, amit Izsó korai halála jelentett. Hagyták műveit szétszóródni, elkallódni. Síremlékét is csak 1892-ben avattál fel a budapesti Kerepesi temetőben, bár a gyűjtést még 1875-ben megkezdték rá. 1897-ben jelent meg az első Izsó-monográfia, Szana Tamás munkája, amely azonban hibáival, felületességével és aránytalanságával nem méltó a nagy művészhez. Kétségtelen érdeme azonban, hogy felkeltette az érdeklődést iránta, és képanyaga szépen mutatja be legfontosabb alkotásait. A 20. század első