Dr. Izsó István: Szemelvények a középkori montanisztika magyarországi történetének írott forrásaiból (Rudabánya, 2006)

V. Az erdélyi bányavidékekre vonatkozó források

1464. - A kolozsmonostori konvent bizonyítja, hogy az aranyosszéki székelyek és a torockói nemesek közötti birtokhatár-vitában a határt bejárták és kijelölték. Erdélyi 510-512. 2.12. Vízakna (Alsó-Fehér vármegye) 1328. - I. Károly utasítja a gyulafehérvári káptalant, hogy vizsgálja meg a nagyszebeni prépostság vízaknai sóbánya-birtoklásának körülményeit. A vizsgálatot követően a prépostság kéri a királyt, hogy erősítse meg a sóbánya birtokában, de ezt nem valamely korábban kapott adománylevélre hivatkozással teszi, hanem a régi időktől fogva állandóan gyakorolt zavartalan birtoklás tenyéré hivatkozik. A prépostság a királyi megerősítést meg is kapja 1330ban. Mindez arra utal, hogy még ekkor is érvényesülhetett a földbirtokos tulajdonjoga a földben található kősó felett, és a sóbányászatot nem királyi jog (a jus regale minérale

96

) alapján végezték. FCD Vm. kötet, 3. rész 411-416., Paulinyi 1923. 14-15. 1338. - Az erdélyi káptalan oklevelet állít ki a szebeni prépost vízaknai sóbányájáról. FCD VU!, kötet, 4. rész 349-350. 1439. március 28. - „A Wyzakna-i sókamara ispánja: nemes Pero de Rassys tiltakozik a kolozsmonostori konvent előtt amiatt, hogy Gerewmonostra-i Kernen István négy-öt hét óta - semmibe véve Losonch-i Desew erdélyi vajda figyelmeztetését - Wasarhel nevű birtokán feltartóztatja a király sóját szállító szekereket, és elveszi a sót. " MOL 2001. DL 36390. 1456. április 24. - V. László király megparancsolja vámszedőinek, hogy „a Vízaknán lakó sóbányászoktól (incusores salium), A királyi sógazdasághoz tartozó sóbányákban (pl. Torda, Dés, Kolozsakna vagy a máramarosi sóbányák) is a király földesúri jogosultsága alapján, és nem a regalitás elvén folyt a sókitermelés.