Zsámboki László: Selmeci ezüst, körmöci arany - Válogatott tanulmányok a szerző születésének 70. évfordulója tiszteletére (Rudabánya – Miskolc, 2005)

I. A bányászat és a kohászat múltjából - Évezredes kapcsolat a bányászat, kohászat és erdészet között

ápolására és tenyésztésére vonatkozó rendtartás, valamint az 1573-ban kiadott bányarendtartás erdészeti vonatkozásai. A bányászat-kohászat és az erdészet ilyen szoros kapcsolata, amely tulajdonképpen az erdészet kiszolgáltatottságát jelentette, egészen a 19. század második feléig fönnmaradt. Végül néhány szó a harmadik találkozási csomópontról, a bányász-kohász és az erdész felsőoktatás közös tőről fakadásáról. Az előbb említett Miksa-féle bányarendtartás és egyéb császári-királyi utasítások alapján - miután a kincstár különböző ügyletekkel túlnyomó részesedésre tett szert a felvidéki bányászatban - a magyarországi bánya- és kohóipart merev, bürokratikus, Bécsből irányított hivatali szervezetté formálták át, pontosan meghatározva a különböző vezetők és bányatisztek hatáskörét, szerepét és helyét a rendszerben. Ebbe a rendszerbe integrálódtak az erdészeti hivatalok, tisztek, alkalmazottak stb. is. Tehát az erdész hivatali szervezet bányakamarai szervezet volt, az erdészeti feladatokat bányatisztek látták el. Ebből következik, hogy amikor megszervezik az első bányászati-kohászati tanintézeteket Selmecen: 1735-ben a Bergschulét, 1762-1770-ben a Bergakademie-t, a tananyagba beépítik a szigorúan vett bányászkohász ismeretanyagon túl mindazokat az ismereteket, amelyre az említett hatalmas bányakamarai apparátus bármely fogaskerekeként tevékenykedő bányatisztnek szüksége lehet, például a gépészetet, az építészetet és az erdészetet. Hallgassuk meg, hogy az 1770-ben Mária Terézia királynő saját kezű aláírásával jóváhagyott akadémiai tantervben a Systema Academiae Montanisticae-ben milyen tananyag elsajátítását tűzték ki célul erdészetből a jövendő bányász-kohász szakembereknek: mivel a bányászaihoz és kohászathoz az erdőségek nélkülözhetetlenek, ezért a praktikánsoknak kellő ismeretekkel kell bírniuk az erdők telepítéséről és használatáról, az összes fafajiakról, s arról, hogy ezek a bányászatban és kohászatban mire használtatnak, mikor vágassanak és mikor készíttessenek elő: nem kevésbé pedig: hogyan kell jó szenet égetni, és hogyan kell irányítani az erdőfelügyelőket, a favágókat, hántolókat, fuvarosokat és a szénégetőket. Ezt az anyagot Christoph Traugott Delius bányászati professzor adta elő, aki világhírűvé vált bányatani tankönyvében részletesen is foglalkozik erdészeti kérdésekkel. Az első, most már kifejezetten erdészeti szakembereket képző tanintézetet 1808-ban szintén a bányakamara keretében, annak intézeteként szervezték meg, s amely aztán 1846-ban a királyi szentesítéssel végleg egyesíttetett - és ezzel felsőfokú rangra emeltetett - a bányászkohász alma materrel, s lett a hivatalos neve k. und k. Berg- und Forstakademie. Az ősi kapcsolatok után, tehát a 19. sz. elejétől beszélhetünk a bányászok, kohászok és erdészek testvériségéről, egyazon anyag, egyazon alma mater keblén való nevelkedéséről. Szeretett, ezerszáz éves hazánkat sújtó történelmi viharok és vérzivatarok alma materünket, s az azt megtestesítő mindenkori tanári kart és a hallgatóságot sem kímélte, osztoztak, osztozunk mindenkor a haza sorsában. Megbecsülésben, kitüntetésekben az utóbbi két évszázadban nem álltunk az első sorban, rendre megelőztek sokkal fiatalabb, ügyesebb tanintézetek, de azt a szellemet, amelyet alma materünk mindenkori bányász, kohász és erdész ifjai megtestesítettek: a rendíthetetlen bajtársi összetartást és magas fokú becsületességet, a hazáért, szabadságért és demokráciáért való vérhullató küzdelmeket 1848-49-ben és az azt követő császári önkény alatt, a két világháború poklában és 1956-ban, s nem utolsó sorban 1920 hősi napjaiban, amellyel egyetlenként ütöttünk rést Trianon börtönerődjén - nem vehetik el, senki soha nem veheti el tőlünk! Úgy legyen! (Megjelent: BKL Kohászat 1996, valamint BKL Kőolaj és Földgáz 1997.)