Zsámboki László: Selmeci ezüst, körmöci arany - Válogatott tanulmányok a szerző születésének 70. évfordulója tiszteletére (Rudabánya – Miskolc, 2005)

I. A bányászat és a kohászat múltjából - Magyarország ércbányászata a honfoglalástól az I. világháború végéig (topográfiai és gazdasági áttekintés

MAGYARORSZÁG ÉRCBÁNYÁSZATA A HONFOGLALÁSTÓL AZ I. VILÁGHÁBORÚ VÉGÉIG (TOPOGRÁFIAI ÉS GAZDASÁGI ÁTTEKINTÉS) Egy évszázada jelent meg az egyetlen összefoglaló jellegű magyar bányászattörténet, Wenzel Gusztáv „Magyarország bányászatának kritikai története" c. műve (Bp. 1880), majd néhány esztendővel később Pech Antal adta ki a leghíresebb magyar bányavidék, az ún. AlsóMagyarország bányaművelésének történeti földolgozását (1-2. köt. Bp. 1884-1887; a 3. köt. 1968-ban jelent meg). E két, ma már klasszikusnak számító művet további összefoglalások nem követték. Egyes.korszakokra, ill. az ércbányászat egyes ágaira vonatkozóan azonban alapvető tanulmányok jelentek meg az elmúlt évtizedekben. A 16. század végéig terjedő időszak nemesfém- és résztermelését Paulinyi Oszkár, a vastermelését pedig Heckenast Gusztáv kutatásaiból és publikációiból ismerjük. Egyes jelentősebb bányászati területek és központok történetéről is készültek - több-kevesebb kritikával ma is használható - helyi kiadványok. Az 1950-es évektől jelentős, a történeti Magyarország bányászatával foglalkozó publikációs tevékenységet fejtenek ki a csehszlovák technika- és gazdaságtörténészek. Az összefoglaló művek sorában meg kell említenünk J. Kofán 16. század végéig terjedő bányatörténeti összefoglalását (1955), J. Vlahovic könyvét a felvidéki réztermelés (1964) és P. Hapák könyvét a 18-19. századi vastermelés történetéről (1962). A felvidéki higanytermelésről S. Butkovic közölt áttekintő tanulmányt (1968). Ezen kívül még számos kutató publikál egy-egy részterületről új eredményeket. A 18. század történetére vonatkozó földolgozások megritkulnak, a 19-20. század ércbányászatáról pedig csak az akkor kibontakozó gazdaságföldrajzi és gazdaságstatisztikai irodalomból gyűjthetünk össze anyagot. (Mind Wenzel Gusztáv, mind pedig Pech Antal gyakorlatilag csak a 17. századig írta meg bányatörténetét.) Különösen hiányzik Erdély, a szatmári részek és a Bánság ércbányászatának földolgozása.* A mostani áttekintésünknek az volt a célja, hogy az elmúlt évszázadok során megjelent számtalan földolgozás, leírás, adatközlés, statisztika stb. összegyűjtésével és ismeretében vázlatosan érzékeltessük a magyar ércbányászat egy évezredének főbb fejlődési irányait, gazdasági jelentőségét, valamint területi elhelyezkedését. A tételes hivatkozásoktól, a források közvetlen megjelölésétől most, ebben a vázlatban - a rendkívül nagy terjedelem miatt - el kellett tekintenünk. Munkánk továbbfolytatásával átfogó bányászati topográfia és történeti statisztika összeállítását és közreadását kívánjuk elérni. Áttekintésünket - a fejlődési tendenciákat követve - három korszakra osztottuk: 1. A honfoglalástól a 16. század derekáig; 2. A 16. század közepétől a 19. század közepéig; 3. A 19. század második fele és a századforduló utáni évek. *A kézirat nyomdába adásakor tudtuk megszerezni Vajda Lajos igen értékes anyagot tartalmazó könyvét az erdélyi, szatmári és bánsági bányászat-kohászatról, elsősorban annak munkásmozgalmi és társadalmi vonatkozásairól. (Erdélyi bányák, kohók, emberek, századok. Gazdaság-, társadalom- és munkásmozgalom történeta 18. század második feléből 1918-ig. Bukarest, 1981. Politikai K. 545 p.)