Zsámboki László: Selmeci ezüst, körmöci arany - Válogatott tanulmányok a szerző születésének 70. évfordulója tiszteletére (Rudabánya – Miskolc, 2005)

I. A bányászat és a kohászat múltjából - A Kárpát-medence bányászatának és kohászatának fénykora

A KÁRPÁT-MEDENCE BÁNYÁSZATÁNAK ÉS KOHÁSZATÁNAK FÉNYKORA Kellemes feladat ma, az ezredfordulón, amikor alig egy évtized leforgása alatt a szemünk láttára zsugorodik össze bánya- és kohóiparunk, amelyek az egykori, ún. húzóágazatból a hozzá nem értő média és politika hatására a közvélemény pellengérező céltáblájává vált, kellemes feladat ennek a két, legősibb iparágnak a fényes korszakairól beszélni. Mert voltak fényes korszakai az elmúlt évezred alatt, itt a Kárpát-medencében, a magyar állam szervezőerejéből fakadóan. Szükséges feladat ma - ma is! a magyar bányászat és kohászat fényes múltjáról beszélnünk, mert azok a kiemelkedő gazdasági, műszaki és tudományos eredmények, amelyekkel szakadatlanul gazdagította ez a két ősi iparág az országot, a társadalmat, nincsenek benne, s az elmúlt évszázadokban sem kerültek bele köztudatunkban, közgondolkodásunkban, nem váltak nemzeti öntudatunk részévé. Nem véletlenül: hazai történettudományunk az elmúlt másfél évszázadban nem kutatta és nem publikálta intézményesen a montángazdaság tevékenységét, az elmúlt fél évszázad erőltetett gazdaságtörténeti kutatásai közül is - érthető módon - gyakorlatilag kimaradt ez a terület. A néhány kiemelkedő, hatalmas életmű, mint Hóman Bálinté, Paulinyi Oszkáré, Heckenast Gusztávé, sem tudott döntő befolyást gyakorolni az újabb és újabb történész-nemzedékek kibontakozó tevékenységére. (Itt most csak jelzésszerűen említjük meg: a történészeknek ez a méltóságteljes távolságtartása minden bizonnyal abból fakadhat, hogy a bányászat és kohászat történetének kutatása - a magas szintű történészi fölkészültségen túl, de azzal azonos szintű - természettudományi és technikai ismereteket, sőt ezek tudománytörténeti ismereteit is nélkülözhetetlenül feltételezi.) Ilyen körülmények között nem csodálkozhatunk, hogy a bányászat és kohászat eredményeinek ismertetése és taglalása gyakorlatilag hiányzik, mind a többkötetes történeti feldolgozásokból, mind pedig az egyes korszakok részletes monográfiáiból, s természetesen ezek következményeként hiányzik a különböző szintű iskolák tankönyveiből is. Az elmúlt két-három évtizedben örvendetesen fellendült technika- és tudománytörténeti kutatás és publikálás (most itt hadd tekintsek el a megnevezésektől!), nem az ún. hivatalos történettudomány pódiumán szerepelt és szerepel ma is, hanem a szakmáink, szakegyesületeink, szakintézményeink, szakmai folyóirataink és sorozataink fórumain. Ez ugyan nem jelent eleve színvonalbeli különbséget, de a publicitás mértékében, a társadalmi hatás mértékében óriási hátrányba kerül törekvésünk. Őszintén szembenézve a kérdéssel: egyre apadó bányászkohásztársadalmunkon és közvetlen környezetén túl nemigen tudunk tudatformáló erőként megjelenni. A Kárpát-medence bányászatának, kohászatának fénykoráról szólva rögtön rögzíthetjük, hogy ez egyértelműen a magyar honfoglalást követő évezredet jelenti. A Kárpát-medence - mint különféle, hasznosítható ásványi nyersanyagokban gazdag vidék - ősidők bányászati-kohászati emlékeit őrzi a lovasi festékbányától és a Miskolc-avasi kovakőbányától a rézkor, bronzkor és korai vaskor fémmegmunkáló kelta, gepida stb. telepek tevékenységén át a népvándorlás nomadizáló népeinek iparosodásáig, éppen az előbbiekben ismertetett avar vasművességig. Ebben az ötven évezredes időben azonban mindössze másfél évszázadnyi idő volt csak - a rómaiak erdélyi aranybányászata (i. sz. 102 és 271 között) -, amely mai értelemben is szervezett, ipari jellegű