Zsámboki László: Selmeci ezüst, körmöci arany - Válogatott tanulmányok a szerző születésének 70. évfordulója tiszteletére (Rudabánya – Miskolc, 2005)

I. A bányászat és a kohászat múltjából - A Kárpát-medence bányászatának és kohászatának fénykora

céltudatos szakmai tevékenységnek tekinthető, s amelynek gazdasági hatása is igen jelentős volt: állítólag a római időkben 1 millió kg nyersaranyat (évi átlagban 6.000 kg-ot) termeltek ki Dáciában, és szállítottak el onnan Rómába! E kis közjátékot követően azonban hat-hét évszázadnak kellett eltelnie, hogy a Kárpátmedencében egy nép ismét szervezetten és intézményesen kezdjen foglalkozni az ásványi nyersanyagok hasznosításával. Ez a nép a távoli Ázsiából indult, s a Kárpátok ölelte tájon - talán kényszerűségből? - új hazát, s államot szervező magyarok népe volt. Ez az államilag szervezett, illetve államilag szorosan szabályozott és ellenőrzött bányászati tevékenység közel egy évezreden át folyamatos volt a magyar állam, a magyar királyság keretében. Amellett, hogy ebben a hosszú időszakban a bányászat és kohászat mindig megbízható forrása volt az ország gazdaságának, természetesen voltak külön kiemelkedő periódusai is, amikor a termelés mennyiségével, a termelés értékével döntően befolyásolta az ország társadalmi-gazdasági működését. Két ilyen „fénykora" volt az évezrednek: az első az Anjoukkal fémjelzett XIV. század, az ún. „magyar eldorádó", a második pedig a XVIII. század második-harmadik negyedében Selmecbányán kibontakozott ezüsttermelési föllendülés. Mindkettőnek más-más eredője volt: az előbbi a kiváló állami menedzselés mellett az újonnan fölfedezett gazdag arany-előfordulások föltárásának köszönheti kibontakozását, az utóbbi viszont már elsősorban a kiváló műszaki szakemberek céltudatos, szervezett tevékenységének, amely természetesen egybeesett a gazdag telepek - most már tervszerű - fölkutatásával és föltárásával. (A XVI. század első felének legendás „Thurzó-Fugger korszakát" csak technikai szempontból sorolhatnánk a fénykorok közé: az ország számára ugyanis nyomtalanul eltűnt az a mérhetetlen érték, amelyet a Fuggerek ellenőrizetlenül vittek, vihettek külföldre, úgy, hogy ma még megközelítő értékét sem tudjuk!) A Kárpát-medence bányászati-kohászati fényes korszakai tehát egyértelműen a magyar államisághoz kötődnek, vagyis tulajdonképpen a magyar bányászat, kohászat csúcskorszakai. Mielőtt e két csúcskorszakot részletesebben elemeznénk, vázlatosan fussuk át a teljes, szűk egy évezredes korszakot abból a szempontból, hogy mit, hol, mennyit termeltek elődeink, s ez mit jelenthetett az ország gazdaságában? A történeti Magyarországon öt nagy nemes- és színesérc-bányászati terület volt: a Magyar Érchegységben a Garam vidékén az ún. Alsó-Magyarország, a Gömör-Szepesi Érchegység körzetében az ún. Felső-Magyarország, az Avas-Gutin hegység vidéke Nagybánya központtal, az Erdélyi Érchegység klasszikus bányavidéke, végül a Déli-Kárpátokban Krassó-Szörény és Hunyad. Kősóbányászat Erdélyben és a Máramarosban folyt számottevő mennyiségben. A vastermelés súlypontja a X-XII. században a Nyugat-Dunántúlon és az észak-borsodi területen, majd a nagyipari kibontakozásának korában, a XVIII-XIX. században Gömörben és a Szepességben, hozzá kapcsolódva Borsodban és Nógrádban, valamint a dualizmus korától a Déli-Kárpátok ércvidékén volt. A kőszénbányászatban az 1867-es kiegyezésig a Dunántúlé a vezető szerep, amelyen aztán fokozatosan osztozott a következő évtizedekben a nógrádi, a borsodi és a délikárpátoki szénvidékekkel. A X. századtól a XIX. századig a hazai bányászat-kohászat túlnyomó főágazata a nemesés színesfémtermelés volt. Az ezüsttermelés a kezdetektől a XIX. század közepéig - nyilván kisebb-nagyobb hullámvölgyekkel - az iparág gerincét alkotta, mind mennyiségével, mind pedig elterjedtségével, benne több csúcskorszakkal. Az aranytermelés a XIV. századi „eldorádó"-val hirtelen vált országos meghatározó erővé, s egyidejűleg, átmenetileg a bányászott és kohósított arany messze megelőzte a korábbi és későbbi korok mosásból szerzett - ugyancsak nem kis mennyiségű - aranyát. Az aranytermelés értéke - a közhiedelemmel ellenétben - sem előtte, sem utána nem érte el, sőt meg sem közelítette az ezüsttermelését. A réztermelés két időszakban vált jelentősség, sőt nemzetközi hatása is volt! Először a XIV-XVI. században, amely a Thurzó-Fugger-féle rézvállalat tevékenységében csúcsosodott ki a Garam-vidéki lelőhelyekre