Zsámboki László: Selmeci ezüst, körmöci arany - Válogatott tanulmányok a szerző születésének 70. évfordulója tiszteletére (Rudabánya – Miskolc, 2005)

I. A bányászat és a kohászat múltjából - Bányászat és kohászat a Felvidéken a magyarok évezrede alatt

gos termelés. Kohósítására itthon nem került sor, nyersércként exportálták. Nikkel- és kobaltérceket Dobsinán, Oláhpatakán, Felsősajó és Rozsnyó környékén, valamint Libetbányán bányásztak, s nyersércként Angliába exportálták. Vas. A vastermelés nem tudta fedezni a belső igényeket. A 18. századtól teljesen egyértelművé válik a Felvidék döntő súlya a vasiparban, ezen belül a gömöri és szepesi részeké: 1780ban 65 % (Felső-Magyarországé 50 %), 1867-ben pedig 75-80 % (Felső-Magyarországé 65-70 %) az országos termelésből a részesedésük. A legjelentősebb bányák: Vashegy-Rákos, Hradek, Dobsina, Igló, Gölnicbánya, Mecenzéf stb. Alsó-Magyarország legjelentősebb vasgyára Rohnicon volt. Kősó. A máramarosi sóbányák termelése csak az 1830-as években éri utói az erdélyiekét, 1866-ban viszont már meg is haladja az országos termelésben elért 60 %-os részesedéssel. Három nagy bányája Aknaszlatinán, Rónaszéken és Aknasugatagon működött. Kőszén. Az 1730-as évek elején Selmecbánya környékén, az ottani ércbányászat tűzgépeinek fűtésére kőszén-kutatásokba, majd -bányászatba kezd a kincstár. A hazai szakszerű szénbányászat kezdete után azonban hosszú évtizedeknek kellett eltelniük, amíg a szénhasználat elterjedhetett az országban, s csak az 1830-as évektől számíthatjuk a kőszénbányászat hazai kibontakozását. Bár már az 1760-70-es évektől ismertek voltak a Felvidéken szénelőfordulások, iparszerü kiaknázásukra csak az 1840-es évektől került sor a borsodi és a nógrádi medencében. 1867-ben a Felvidék már közel egyharmaddal részesedett az országos termelésből. Az első bányák az ózdi és a borsodnádasi vasgyárak kiszolgálására Karún, Nádasdon, Arlón, Hódoscsépányon, majd Sajóvárkonyban, illetve a diósgyőri kincstári vasmű üzemeltetéséhez a perecesi, lyukói, csanyiki, köpüsi stb. völgyekben nyíltak. A nemesfémtermelésben a kincstár megőrizte döntő súlyát korszakunk végéig. A gömöriszepesi részen azonban az 1750-es évektől működő Felső-Magyarországi Bányapolgárság egyesület kitartóan és eredményesen fogta össze a kistermelőket és kistőkéseket mind a nemesfém-, mint pedig a réztermelésben. A vasgyártásban - a túlnyomó kincstári részvétel mellett megjelennek a Felvidéken a tőkés részvénytársaságok is. Legjelentősebb a későbbi Rimamurányi Rt. egyik elődje, amely a borsodi barnaszénkészletekre vasgyárat telepít Ózdra és Nádasdra. A vasgyártásban jelentős részt vállal az arisztokrácia is (Coburg, Andrássyak stb.) A 18. sz. derekán a bányászathoz kapcsolódó bevételek az országos költségvetés mintegy 30 %-át tették ki. A magyarországi pénzverés 1803/04-ben szerepel utoljára a költségvetésben, tekintve, hogy gyakorlatilag ekkor megszűnt a nemesfém-pénzverés. Ezután nem mutatható ki egyértelműen a bányászati termékek érték-részesedése. Az ország gazdaságának sokirányú kiépülésével, a növekvő bányászati-kohászati bevételek ellenére, a bányászati bevételek relatíve csökkennek a költségvetésben. A kiegyezéstől Trianonig (1867-1920) A dualizmus félévszázada jelentette hazánkban a kapitalista fejlődés szinte robbanásszerű megindulását. Ebben a hazai bányászat és kohászat, elsősorban vas- és kőszéntermelése révén alapvető, döntő szerepet játszott. A nemes- és színesfémtermelés a bányászati és kohászati termékek érték-részesedésében 50 %-ról 5 %-ra zuhant. A kőszénbányászat 15 %-ról 50 %-ra, a vasgyártásé pedig 20 %-ról 30 %-ra emelkedik.