Zsámboki László: Selmeci ezüst, körmöci arany - Válogatott tanulmányok a szerző születésének 70. évfordulója tiszteletére (Rudabánya – Miskolc, 2005)

I. A bányászat és a kohászat múltjából - Bányászat és kohászat a Felvidéken a magyarok évezrede alatt

A Felvidék gazdasági szerepe a nemesfémtermelés visszaesésével nemhogy nem csökkent, hanem a kőszéntermelés és a vasércbányászat erőteljes növekedésével egyre erősödött. A kőszénbányászatban a századfordulón 64 %-kal, a világháború előtti években pedig 31 %-kal részesedett. (Annak ellenére csökkent a részesedése, hogy termelését mintegy 25 %-kal emelte.) A vasérctermelés több mint fele, majd mintegy háromnegyede származott a Gömör-Szepesi Érchegységből. Arany. A Felvidéken ekkor már csak Körmöc, Selmec, Bakabánya és a Magurka bányáiból termeltek aranytartalmú ércet. Az itteni aranytermelés az országosnak 6-8 %-át tehette csak ki. Ezüst. A századforduló után a Felvidéken már csak Selmecbányán, Bélabányán, Bakabányán, Hodrusbányán és Aranyidán termeltek ki ezüsttartalmú érceket. A szepesi és gömöri kis magánbányák termelése jelentéktelen volt. Ekkor a Felvidéken már csak két kohómű üzemelt: a Selmecbányái (Zsarnócán), valamint az aranyidai ezüstfoncsorító-mű, mindkettő a kincstáré. Ezek dolgozták fel - a kerület kincstári bányatermékei mellett - a magánbányászat érceinek túlnyomó részét, valamint a magurkai és a körmöci aranytartalmú érceket, továbbá erdélyi és galíciai színporokat is. Érdekesség, hogy a kohók üzemeltetése - mai kifejezéssel - ..nonprofit" vállalkozás volt, ugyanis az éves nyereséget a beváltott érc fémtartalmának arányában a bányamüvek között osztották fel. Réz. A századfordulóra a Felvidéken a rézérc-bányászat gyakorlatilag megszűnt. A Selmecbányái kohó állított elő feketerezet a beszállított tarkaércekből. Besztercebányán azonban működött, sőt az összes kincstári kohóműben termelt nyersrezet is földolgozta, az „elektrolit rézmü, rézpöröly és hengermű." Egyéb fémek. A századfordulóra gyakorlatilag megszűnt antimon-, mangán-, ólom-, nikkel-, kobaltbányászatot az I. világháború idején felélesztették. Antimon: Csúcsom, Jászó; mangán: Szomolnok, Betlér, Csúcsom, Stomfa, Pozsonyalmás; ólom: Selmecbánya; nikkel és kobalt: Dobsina, Igló, Betlér, Rozsnyó. Vas. A vasérctermelés központja továbbra is Gömör, ezen belül főként a Vashegy vidéke. A vaskohászat súlypontja is a Felvidéken van: a működő nagyolvasztók 65-70 %-a itt található (32). A legjelentősebb kohászati telepek: a kincstáriak közül Diósgyőr, Tiszolc, Zólyombrézó, a magántársulatiak közül Zólyom, Dernő, Betlér, Vörösvágás, Pohorella, Krompach, Dobsina, Sztracena, Prakfalva, Ózd, Salgótarján stb. Kőszén. Az utolsó békeévekben az országos termelésből a nógrádi bányák 17 %-kal, a borsodiak pedig 14 %-kal részesedtek. A bányászat túlnyomó része társulati kézben volt, a kincstár csak a diósgyőri, ormospusztai és nagybátonyi bányákat műveltette. Kősó. Az I. világháború idejére a máramarosi sótermelés ismét az erdélyi mögé került a maga mintegy 40 %-ával. A legjelentősebb termelés Aknaszlatinán folyt. (20 %). A sóvári sólepárlásból az országos termelésnek mintegy 2 %-a származott.