Zsámboki László: Selmeci ezüst, körmöci arany - Válogatott tanulmányok a szerző születésének 70. évfordulója tiszteletére (Rudabánya – Miskolc, 2005)

II. Bányászati-kohászati felsőoktatás, tudományosság - A Selmeci Műemlékkönyvtárról

a mai történeti kutatásnak is nélkülözhetetlen forrása.) Említést érdemelnek még: D. Kellner (1702), J. G. Lehmann (1751), J. G. Jugel (1744) és A. Beyer (1748-58) müvei, valamint a freibergi K. G. Zeisig Minerophylus álnéven megjelent bányászati lexikona (1730) és K. F. Zimmermann bányaigazgatási könyve (1746). A bányászati-kohászati akadémiák legjelentősebb, és a nagy elődökhöz - Agricolához, Löhneysshez, Rösslerhez - hasonlóan korszakalkotó bányatanát a selmeci professzor, Chr. T. Delius írta meg Anleitung zu der Bergbaukunst címen (1773 és 1806; franciául: 1778). A freibergi kísérletek - Kern-Oppel (1769), E. J. T. Lehmann (1804) és Gätzschmann több könyve - után az első modern bányaműveléstant Ch. Combes, a párizsi École des Mines professzora írta meg (1841-45; németül: 1844-45). Megnevezünk még négy selmeci szerzőt, akik szűkebb szakterületen fejtettek ki irodalmi tevékenységet: J. T. A. Peithner (1780), J. Schittko (1833, 1834), A. Wehrle (1835) és J. Russegger (1841). Külön kell megemlítenünk F. L. Cancrinus hatalmas, 21 kötetes bányászati-kohászati enciklopédiáját, amely 1773 és 1791 között jelent meg (Erste Gründe der Berg- und Salzwerkskunde). A 18. század végén megjelennek a bányászat egyes részterületeinek szakkönyvei is. Az első szerzők közül néhány: a bányaszállításról: K. F. Böhmer (1791), a bányaépítésről F. W. Din-gelstedt (1793) és L. J. F. Erler (1796), a bányáknál alkalmazott gépekről - az említett Leupold, Calvör, Poda és Lempe mellett - a svéd Nordwall és Rinmann (1804-05), valamint C. I. Löscher (1803), a kőzetfúrásról A. F. Geiss (1770) írt könyvet. A szénbányászat első monográfiája a pári-zsi akadémikus J. F. C. Morand nevéhez fűződik (németül: 1772), s ugyancsak francia szerzőtől, Héron de Villefosse-tól származik a 19. század elejének legjelentősebb bányászati gazdaságföldrajza is (németül: 1822-23). A számos bányász-kohász utazó közül kettőt említünk: a francia G. Jars (németül: 1777-85) és a Magyarországon utazó J. Sternberg (1808) leírásait. A rendkívül gazdag bányajogi irodalomból csak a legrégebbiek közül emelünk ki néhányat: az alsó-magyarországi szabad királyi bányavárosok rendtartásai 1573-tól, (az ún. Miksaféle bányarendtartás első kiadása Sopronban található), egy szász bányaszabályzatot 1574-ből és S. Span bányahatósági precedens-gyűjteményét 1636-ból. Hazai bányászatunk történetének pótolhatatlan forrása F. A. Schmidt huszonöt kötetes retrospektív bányajogszabály-gyűjteménye (1832-38). A hat 18. századi periodikus bányászati kiadványhoz a 19. század első felében újabb huszonnégy csatlakozik. (Ebből 3 osztrák, 2 francia és 1 orosz, a többi német.) Külön megemlítjük C. E. Moll Annalenjét és Efemeridenjét (1802-től, illetve 1805-től), K. J. Karsten Archivját (1818tól), amely a maga korában a legtekintélyesebb folyóirat volt a bányászat, kohászat, az ásványtan és a földtan területén, azután a freibergi bányászati akadémia Jahrbuchjait (1830-tól), és végül egy francia nyelvű orosz kiadványt: Annuaire du Journal des Mines de Russie (1835-től). Megjegyezzük, hogy a selmeci, leobeni és pfibrami bányászati tanintézetek közös periodikus kiadványát a X. szakban helyezték el: Berg- und Hüttenmennisches Jahrbuch, 1851-től. V. szak Kohászat A szak állománya hiánytalanul megvan a miskolci gyűjteményben. Az állomány több mint 40 %-a 16-18. századi. A kohászati szak bemutatásakor, ha visszatekintünk a már ismertetett kémiai, fizikai, ásványfeldtani és bányászati szak idevágó műveire, szinte páratlan gazdagságban jelenik meg