Zsámboki László: Selmeci ezüst, körmöci arany - Válogatott tanulmányok a szerző születésének 70. évfordulója tiszteletére (Rudabánya – Miskolc, 2005)

II. Bányászati-kohászati felsőoktatás, tudományosság - A Selmeci Műemlékkönyvtárról

Tofani, az olasz fordító, az egykori Bergman-tanítványnak, Ruprecht Antal selmeci professzornak ajánlja a könyvet.) A híres analitikus-szerzők közül a következők szerepelnek az állományban: F. Hoffmann, K. W. Scheele, A. F. Cronstedt, J. H. Pott és R. Kirwan (mindegyikük több művel). A 19. század elejéről M. H. Klaproth és H. Rose számos művét kell megemlítenünk. Az állomány legjelentősebb kézikönyvei és lexikonai a következők: Chaptal német kiadása négy kötetben (1791-1805). Bourguet hatkötetes lexikona (1798-1805), Gren két műve (1794 és 1796), Hildebrandt tizenhat kötetes enciklopédiája (1799-1009), Fourcroy és Trommsdorf hatalmas rendszerező összefoglalása (mindkettő 1800-ban indult), Thomson német kiadása (1805), Klaproth lexikona (1807-10), L. Gmelin (1827-29) és Dumas (1830-50) kézikönyvei, s nem utolsósorban Berzelius műveinek 5 német kiadása 1820 és 1843 között. A bányászati-kohászati akadémiák tankönyvei közül a selmeci M. Patzier négy kötetes Anleitung zur metallurgischen Chemie (1805) c. könyvét, valamint a freibergi Gellert és Lampadius több kémiai művét emelhetjük ki. Gellert kémiai-kohászati művének érdekessége, hogy a benne foglaltakat hamarabb oktatták a selmeci akadémián, mint a freibergin: Jacquin 1764-től Gellert könyvét használta előadásának vezérfonalául, míg Freibergben csak 1766/67-ben kezdődtek meg az akadémiai előadások. A 18. századi minden alapvető folyóiratot tartalmazó gazdag kémiai-fizikai folyóirat-állományához a 19. század első felében újabb tizenkettő csatlakozik. Közülük néhány: Berzelius nagy tekintélyű Jahresberichtje a 2. kötettől (1823), Gehlen Journalja (1803, 1806), Schweigger Journalja (1811), a Poggendorf-féle Annalen der Physik und Chemie (1824) és az Erdmann-Journal (1828) mind-mind az első évfolyamtól. III. szak Ásványtan a bányászat és kohászat számára E szakba tartoznak a mai értelemben használt geonómia tudományának akkor már kialakult, vagy kialakulóban lévő tudományterületei: az ásványtan, kristálytan, kőzettan, teleptan, a geológia és az őslénytan. A szak hiánytalanul meglévő állománya a miskolci egyetem könyvtárában található. A leltári tételek több mint egyharmada 16-18. századi. Az ásványtani irodalom legelső szerzőit Encelius és Gesner képviselik: az előbbi, 1551ben megjelent művének 16. századi kiadásával, az utóbbi pedig 1565-ben közreadott hétszerzős gyűjteményével, benne - utolsóként - De rerum fossilium, lapidum ét gemmarum... liber c. saját tanulmányával. Agricola földtudományi tanulmányainak első gyűjteményes kiadása (1546), benne ásványrendszertani kísérlete is. A 17, századból és a 18. század elejéről számos, ásványvizekkel és gyógyfürdőkkel foglalkozó könyvet találunk az állományban. A 18. század derekán - elsősorban a már említett svéd ásványelemzők hatalmas munkája nyomán - megjelennek az első tudományos igényű ásványtanok, szintén Svédországban. Wallerius, (németül: 1763) és Cronstedt (németül: 1760 és 1770) művei után a franciák két óriása, Romé Delisle (franciául: 1773) és Haüy (franciául: 1801; németül: 1806) művei jelentik a csúcsokat. (A J. F. Gmelin által kiadott Linnérendszertanon - 1777-1779 - szinte észrevétlenül lép át a tudomány.) A német tudomány eredményeit Klaproth hat kötetes hatalmas műve (1795-1815) és a wernerí rendszeren dolgozó F.A. Reuss ásványtana (1801-1806) jelzi. Bécset Born Ignác és F. Mohs művei képviselik. (Érdekes, hogy J. D. Dana modern rendszertanának csak az 5. kiadása van meg a könyvtárban.) A bányász, vagy a bányászokhoz közel álló szerzők közül megemlítjük a következőket: J. G. Lehmann Berlinből (1759), aztán a freibergiek közül J. F. Henckel (1744, 1747), I. F. W. Charpentier (1778, 1799), Chr. Hoffmann, A. Breithaupt és K. F. Naumann (mindegyikük több müvei), végül B. G. Sage Franciaországból (1765,1775). Magyarországi szerzők a következők: a jezsuita Fridvaldszky József (1767), a selmeci akadémia két professzora: G. A. Scopoli (Crystallographia Hungarica, 1776) és Karl Haidinger