Zsámboki László: Selmeci ezüst, körmöci arany - Válogatott tanulmányok a szerző születésének 70. évfordulója tiszteletére (Rudabánya – Miskolc, 2005)

II. Bányászati-kohászati felsőoktatás, tudományosság - A Selmeci Műemlékkönyvtárról

zésüket. A századfordulóhoz közeledve mind a hazai, mind pedig a külföldi könyvkiadásban egyre gyakoribbá válik a kiadói kötés, amelyet - természetesen - a selmeci könyvtárban nem semmisítettek meg, s nem köttették át saját elképzelés és gyakorlat szerint. A századfordulón gyakorlatilag már csak a periodikus kiadványokra került selmeci jellegű kötés. A könyvtár cédulakatalógusai ebből az időből nem maradtak fenn, csak a korabeli hivatalos kiadványokból tudunk létezésükről, ezek betűrendes és "tárgyi" katalógust említenek. (20) Pauer év nélkül, valószínűleg 1889-ben jelenteti meg a teljes állományt - a periodikus kiadványokat is - felölelő kötetkatalógusát. A 319 oldalas kötethez három függeléket is kiadott a század végéig. A betűrendes katalógus a következő adatokat tartalmazza: leltári-raktári szám, a szerző teljes neve, a mű címe, megjelenési helye és éve, formátuma. A periodikus kiadványokat és a szerző nélküli műveket mechanikusan a kezdő lényeges szó szerint sorolja be. 1899-ben megjelenik a könyvtár címjegyzékének kötete is. Itt a betűrendbe sorolás alapjául a címből kiemelt tárgyszó, illetve az első lényeges szó szerepel. Sorrend: kiemelt szó, a cím további része, a szerző neve, leltári-raktári szám. (21) A könyvtár használata széleskörűen biztosítva volt. Hivatalos nyitvatartása napi hat óra, délelőtt 9-12 és délután 3-6 óra között. Adataink eddig nincsenek, de a nyitvatartás tartamából önként adódik, hogy nem Pauer látta el a napi könyvtári szolgálatot: a főhivatali időben az akadémia hivatalának főnöke, aki még előadásokat is tartott az akadémián, nem ülhetett egyetlen felügyelőként a könyvtárban. Tehát, annak ellenére, hogy nem töltötték be a könyvtári segéderői státust, volt, kellett lennie kisegítőnek, aki minden valószínűség szerint az igazgatói hivatal alkalmazottai közül került ki, Pauer csak az érdemi könyvtárosi tevékenységet végezte. A könyvtár állományát helyben olvasással és kölcsönzéssel az alábbiak vehették igénybe: az akadémiai tanárok és tanársegédek, az ösztöndíjas hallgatók, az állami műszaki és közigazgatási hivatalnokok, s a városi polgárok beiratkozás esetén, a nem ösztöndíjas hallgatók pedig készpénz-óvadék letételére is kötelezve voltak kölcsönzés esetén. Posta útján is kölcsönözhet a könyvtár, de csak előzetes biztosíték garanciája mellett. A kölcsönzési nyilvántartás alapját a - ma is meglévő - „Kölcsönzési törzskönyv" folio-méretű kötete jelentette, amelyben 1881. és 1918. között jegyezték a kölcsönző személyek betűrendjében a kölcsönzéseket az időponttal együtt. A visszaadást kihúzással jelezték. A jól megvilágított, kényelmes olvasóteremben 30-40 hely volt, amely az akkori hallgatóság mintegy 15 %-ának biztosított nyugodt körülményeket, tehát - a mai egyetemi könyvtárak helyzetét alapul véve - megfelelőnek mondható. A bányászati, kohászati, s a hozzájuk kapcsolódó természettudományi és műszaki folyóiratok kurrens számait - az ugyancsak a Fritz-házban lévő - akadémiai tanácsterem üveges könyvszekrényeiben helyezték el a tanári kar tagjainak mindennapi használatára. Az akadémia központjától viszonylag távolabb eső Fortuna-házban székelő erdész tanszékek részére, a szakjukba vágó kurrens folyóiratokat tartósan átkölcsönözték. A könyvtár állománya Az akadémia magyar állami intézménnyé válása után rövidesen a könyvtári állományban is megmutatkozik a fejlődés. 1867-ben mindössze 630 frt, az 1870-es években 2.000 frt feletti, a századfordulóra pedig 6.000 korona körüli összeget fordítottak az állomány fejlesztésére. Ez azt jelentette, hogy a kezdeti 100-150 kötet/év gyarapodás a századfordulóra már 800-1.000-re emelkedik. Az összállomány e három és fél évtized alatt 8.000 kötetről 27.000 kötetre szökik fel. (Az ország másik műszaki könyvtárának, a budapesti műegyetemi könyvtárnak állománya ez idő alatt a mintegy 20.000 kötetről 70.000-re, az állományfejlesztésre fordított évenkénti összege pedig 5.000-ről 25.000-re nőtt.) (22)