Zsámboki László: Selmeci ezüst, körmöci arany - Válogatott tanulmányok a szerző születésének 70. évfordulója tiszteletére (Rudabánya – Miskolc, 2005)

II. Bányászati-kohászati felsőoktatás, tudományosság - Delius Christof Traugott selmeci bányász professzor kohászati működéséről

követi Deliust a bécsi udvari kamarai tanácsosságban is. Ebben a tisztében rendezi sajtó alá, s adatja ki 1806-ban kincstári költségen Delius bányaműveléstanának második német kiadását.) Mihalovits kissé csodálkozva jegyzi meg, hogy Deliust több életrajzírója a „metallurgia professzoraiként említi. Közlése szerint ennek az az alapja, hogy Delius, a tanári kinevezése előtti személyes tárgyalások során vállalkozott a „gyakorlati kohászat és kémlészet" előadására is. Az udvari kamara 1771 októberében - nyilván a megbeszélések alapján - utasítja is a gyakorlati kohászat oktatására. (A selmeci akadémia első majd másod évfolyamán oktatott „kohászatkémia" előadói, N. J. Jacquin, majd G. A. Scopoli, kiváló kémikusok és természettudósok voltak, de kohászattal a gyakorlatban sohasem foglalkoztak. Ezért látszott célszerűnek a Delius által előadott harmadik évfolyamon a gyakorlati bányászat mellett, a gyakorlati kohászat oktatását is bevezetni [11].) A fentebb vázoltak alapján, számunkra most már természetesnek tűnik, hogy Delius vállalkozott, s joggal vállalkozhatott a kohászat gyakorlatának oktatására is. Ekkor azonban a bécsi udvari kamarai tanácsosság felé tekintett már, s a kohászat oktatása elől kitért. (Véleményünk szerint az utókor nagy kárára: Delius, bányaműveléstanához hasonló színvonalú kohászati kézikönyv megírásával, ma a kohászat klasszikusai között is helyet foglalhatna.) Delius hat esztendei bécsi működése alatt két ízben töltött hosszabb időt magyarországi bánya- és kohóműveknél: először 1775-ben Szomolnokon, májú 1776-ban Szomolnokon, Nagybányán és Diósgyőrött tartott felülvizsgálatot, s ennek eredményeképp rendelt el átszervezéseket. E két évi működésének eredményei alapján meggyőződhettünk arról, hogy Delius a kohóipar felsőszintű irányítását is kiváló szakértelemmel intézte. 1775-ös vizsgálatai alapján megszerkesztett jelentésében Delius kifejti, hogy a szomolnoki réztermelés, (mely e korban a Habsburg-birodalomban az első helyen állt évi 1.000 t körüli termelésével) évről-évre azért ráfizetéses, mert a huzamos ideje használatban lévő ércbeváltási szisztéma a megváltozott árviszonyok miatt kedvezőtlenné vált a kincstár számára, továbbá a bányabírósági és bányaigazgatósági adminisztráció elavult, a hatékony ügyintézés gátjává vált. Az udvari kamara e jelentésének hatására küldte ki a következő évben Deliust teljes hatáskörrel felruházott udvari biztosként (Hof-Comissarius) ismét Felső-Magyarországra, az általa szükségesnek ítélt intézkedések megtételére [12], Második kiküldetésének eredményeiről a bécsi udvari kamara 1778. jan. 30-i rendeletéből [13] és a bécsi udvari számvevőség 1784. évi jelentéséből [14] értesülünk. A terjedelmes udvari kamarai rendeletből kiderül, hogy Delius a felső-magyarországi réztermelés egészét átfogó gyökeres átszervezést hajtott végre, kemény kézzel, elvi határozottsággal, de mindig emberséggel a bányász-kohász munkában megtört, megöregedett szakemberekkel és családjukkal szemben. Delius intézkedéseinek alapja - szakszerű és folyamatos érckémlés megszervezésével - megbízható ércbeváltási rendszer bevezetése. (Öt részletes tarifát dolgozott ki e célra.) További lényeges újítása, hogy - szakosítva a felső-magyarországi olvasztótelepeket - az azonos típusú érceket azonos olvasztókhoz irányította, így lényegesen elősegítette, a bizonytalan technológia ellenére is, a végtermék állandó minőségének elérését. Számos, újításra már nem képes vezető szakembert leváltott, áthelyeztetett, nyugdíjaztatott, de anyagi- és erkölcsi elismerésükről minden esetben gondoskodott. Az új olvasztási eljárások kísérleteiben tevékenyen résztvevő olvasztómestereket és olvasztárokat előléptette és jelentős béremelésben, jutalomban is részesítette őket. - A hat évvel későbbi számvevőségi jelentés számottevő gazdasági eredményekről számol be. E szerint, csupán a Szomolnokon bevezetett műszaki és adminisztrációs intézkedései 1779től évi 36 000 forint nyereséget hoztak, s fognak hozni a jövőben is a kincstárnak. A jelentés öt csoportba foglalja össze Delius főbb intézkedéseit: 1. többszöri próbaolvasztást végzett, melynek alapján új olvasztási és ércbeváltási szisztémát rendszeresített; 2. új rézolvasztási eljárást vezetett be, melyből évi 15.000 forint hasznot húz a kincstár; 3. a réz tárcsításával csökkentette az ólomhozagot; 4. új, félmagas olvasztókat épített, amelyekkel nagyobb fém-kihozatalt ért el, csök-