Zsámboki László: Selmeci ezüst, körmöci arany - Válogatott tanulmányok a szerző születésének 70. évfordulója tiszteletére (Rudabánya – Miskolc, 2005)

II. Bányászati-kohászati felsőoktatás, tudományosság - Delius Christof Traugott selmeci bányász professzor kohászati működéséről

Delius nem alaptalanul panaszkodott a kortárs kohótisztekre, hogy nem ismerik a „metallurgiai kémia" alapjait, nem keresik a jobb megoldásokat, s csökönyösen ragaszkodnak az évszázadok óta alig változott, elavult megoldásokhoz: javaslataiból, melynek többsége helytállónak bizonyult nem sok valósult meg a bánsági kohászatban. Az egy évtized múlva arra utazó. F. Griselini, aki jól ismerte, s nagyra értékelte Delius tanulmányát, arról számol be, hogy mindössze a pörkölőhelyek befödése és szélfogó fallal való körülkerítése történt meg, de a piritek kiválasztása és megvizsgálása, a pörkölésnél a tüzelés módja stb. a megcsontosodott hagyományokat követi, s nem a pontos és helyes megfigyelésen alapszik [8]. A Delius által javasolt eljárási mód lényegileg azokon az alapelveken nyugszik, amelyeket a nagyüzemi rézgyártás korszakának kezdetén Faller Károly professzor, mint évszázados tapasztalatok összességét ismerteti négykötetes fémkohászattanában [9]. Delius előadásmódja és stílusa ebben a tanulmányában is - e korban szokatlanul - tömör és kristálytiszta. Delius bánsági működésének másik jelentős kohászati alkotását Edvi Illés Aladár kilencven esztendővel ezelőtt megjelent - azóta azonban kevéssé hasznosított - tanulmányából ismerjük [10]. Edvi Illés a török uralom alól felszabaduló Bánság vaskohászatának kialakulását kutatva - levéltári anyag alapján - részletesen leírja a resicai vasgyár alapításának körülményeit, melyben Delius, mint bányaigazgatósági ülnök, vezető szerepet játszott. (A resicai vasgyártás ma is jelentős, a romániai vaskohászat egyik bázisa.) A Berzava patak völgyében fekvő Bogsán település mellett már 1719-ben működött kincstári vasolvasztó. A háborús viszonyok, s a kellő szakértelem hiánya következtében a vasgyártás azonban csak nehezen fejlődött: 1740-ben, majd 1760-ban nagyolvasztókat építenek ugyan, de ráfizetéses termelésük miatt hamarosan magánosok bérletébe kerülnek. A kincstárnak mind hadi, mind iparfejlesztési céllal, égetően szüksége van a vastermelés fokozására. 1768. augusztus 8-án a bécsi udvari kamara leiratban rendelkezik a bogsáni vasgyártás fejlesztéséről. Az ügy intézését Delius és F. X. Wöginger bányaigazgatósági ülnökökre bízzák. Delius és társa már szeptember 3-án részletes felterjesztést küld Bécsbe: véleményük szerint a bogsáni vasmű fejlesztése, kedvezőtlen fekvése miatt, nem célszerű, vizsgálataik szerint Bogsántól mintegy 20 km-re, a Berzava felsőbb folyásánál lenne alkalmas hely két-három nagyolvasztó és hámorok telepítésére. Itt a víznek kellő esése van felülcsapó vízikerekek működtetésére, megfelelő csatornázással és vízgyűjtő építésével télen is lehetne üzemeltetni a hámorokat, a közelben másfélméternyi vastagságú, jó minőségű vasérctelep fekszik, s a környék erdőségei szinte kimerülhetetlenek. (Ez utóbbi annyira igaznak bizonyult, hogy még az 1890-es években is három faszéntüzelésű nagyolvasztó működött Resicán, - hazai vaskohászatunk nem nagy büszkeségére.) A felsorolt előnyök Bogsánban nem voltak meg. Az udvari kamara gyorsan intézkedik: október 31-én elfogadja Deliusék javaslatát, s utasítást ad a részletes tervek kidolgozására. Deliusék ezt követően számos felterjesztést készítenek, s intézkedést bocsátanak ki. (Egyikben megtiltják a bogsáni bányahivatalnak, hogy a jövőben kincstári bánya- és kohóműveket magánosoknak adjanak bérbe.) A resicai gyár telepítését 1769. október 25-én hagyják véglegesen jóvá, s november 1-jén már meg is kezdődnek a :

munkálatok. A beruházást Delius és társa vezeti, az építési vállalkozókkal a szerződést ők kötik meg stb. A kiviteli terveket reichensteini Müller Ferenc oravicai és Redange József dognácskai bányamesterek készítették. (Müller Selmecen N. J. Jacquin első tanítványai közé tartozott. Nevéhez fűződik a tellur felfedezése.) A resicai vasmű terveiben 2 nagyolvasztó, 3 rúdvas-, 1-1 szeráru- és polírozóhámor, mintegy másfél km csatorna, fűrészmalom, szénpajták, raktárak stb. szerepeltek. Az addig lakatlan területen így alakult ki az új ipari település. A vasmű teljes üzembe helyezésére 1771 júliusában került sor. Ekkorra azonban Delius már Selmecbányán volt professzor és bányatanácsos. A felszentelési ünnepséget a Deliusék helyébe lépő Müller és Redange bányaigazgatósági ülnökök jelenlétében tartották meg. (Müller később