Zsámboki László: Selmeci ezüst, körmöci arany - Válogatott tanulmányok a szerző születésének 70. évfordulója tiszteletére (Rudabánya – Miskolc, 2005)

II. Bányászati-kohászati felsőoktatás, tudományosság - Delius Christof Traugott selmeci bányász professzor kohászati működéséről

térképészeti tevékenységét említi. Későbbi, szomolnoki és nagybányai felülvizsgálatainak (177576) eredményeiről pedig csak lábjegyzetben számol be. Mint a következőkben látni fogjuk, Delius kohászati munkássága éppen ezekre, az életrajz által meg nem világított időszakra esik. Delius Christof Traugott bánsági bányaigazgatósági ülnök 1768. július 18-án jól alakítható réz előállítására vonatkozó gyártási javaslatot nyújt be a bécsi udvari kamarához [6]. A javaslat szövegéből kitűnik, hogy az udvari kamara jutalmak kitűzésével kívánta ösztönözni a kohász szakembereket olyan eljárások kidolgozására, amelyekkel megszüntethető lenne a réz - egyébként e korban igen gyakori - ridegsége. (Ebben az időben Európa-szerte, ugrásszerűen megnő a réz iránti kereslet. A szepességi rézterület ekkor éri el virágkorát: a birodalom réztermelésének több, mint felét, az európai termelésnek mintegy 15-20 %-át adja. A magyarországi réz ismét a nemzetközi érdeklődés középpontjába kerül: holland, majd angol tőke segíti a termelés fokozását, a kelet-indiai társaságok hajóin Indiába és Kínába is eljut a magyar réz.) Delius kamarai javaslatainak elbírálásáról nincs tudomásunk. Szövege azonban fényes utat járt be: Born Ignác, aki 1770 nyarán a bánsági bányászatot-kohászatot tanulmányozta, levelében megküldte azt a svéd J. J. Ferber bányatanácsosnak, aki viszont Born leveleit kötetbe gyűjtve - köztük Delius tanulmányát is - 1774-ben kiadta németül. A magyarországi bányászat-kohászat iránti nemzetközi érdeklődést jelzi, hogy a kötetet 1770-ben Londonban angolul, 1778-ban Velencében olaszul, 1780 pedig Párizsban franciául is kiadták. [7] Delius tizenöt oldalas tanulmányában először összefoglalja a rézgyártás akkor alkalmazott folyamatát. Megjegyzi, hogy ez a technológia már az elődök kezén kialakult, s a jelenlegi technikai szinten ennél jobbat nem igen lehet kitalálni. (Ma már tudjuk, hogy az akkori rézgyártási technológia nem sokban különbözött az Agricola által leírtaktól.) De a gyártási folyamat egyes fázisaiban - folytatja Delius - lehetne olyan változtatásokat végrehajtani, amelyek a jó végtemék, az alakítható réz előállítását nagymértékben elősegítenék. (A rendkívül költséges, nagy mennyiségű tüzelőanyagot felemésztő rézgyártással ebben az időben 98% körüli tisztaságú rezet tudtak előállítani, amely gyakran alkalmatlannak bizonyult mind a kovácsolással való megmunkálásra, mind pedig alakítható sárgaréz ötvözésére. Delius, saját kísérletei és megfigyelései, valamint elméleti felkészültsége alapján, konkrét javaslatokat tesz mind a pörkölés (Röstung), mind a nyersolvasztás (Rohschmelzung), mind pedig a töményítés (Duplirung) helyes elvégzésére. Javaslataiból néhányat említünk mutatóban: a pörkölésnél nem szabad erős tüzet használni (nagy hőmérsékleten dolgozni), többek közt, mert sok kén távozik el, s nem marad elegendő, ami lekösse a vasat, továbbá a réz a vassal, kénnel arzénnal, s különféle elemekkel, később már nehezen szétbontható tűzálló masszává áll össze (nehezen szétválasztható ötvözetet alkot); a halmokba végzett pörkölést falakkal körül vett, fedett helyen kell végezni, hogy a tűz erőssége (a munkahőmérséklet) ne az időjárástól függjön; a halmok szokásos nagyságát (180-200 bécsi mázsa, Centner), nemhogy növelni nem szabad, a várható tüzelőanyag-megtakarítás érdekében, hanem - az elvégzett kísérletek eredményeire támaszkodva - csökkenteni kell, mintegy 120 bécsi mázsára (kb. 6 t), az enyhébb pörkölés biztosítása érdekében; a nyersolvasztásnál (kéneskőre olvasztásnál) rendkívül nagy jelentősége van az érc pirittartalmának, s az összetétel pontos ismeretének; a pirit-elemzésre módszert is javasol: felveti a pirit előkészítő, kénre dúsító olvasztásának gondolatát; a nyers kéneskövet (Lech oder Rohstein) nem szabad nagy réztartalomra olvasztani, mert a visszamaradó kevés kén nem tudja a vasat lekötni: szerinte a legmegfelelőbb réztartalom a nyerskénesköben 17-18 % (17-18 font/bécsi mázsa). Delius a réz ridegségének okát a visszamaradó vastartalomban látja, ezért - véleménye szerint - a végső fázisban, a tisztításnál (Garmachen) tiszta kén, ólom, vagy ólomoxid (Bley-Glöthe) adagolása lenne célszerű a vas lekötésére. (Ebben az időben még nem tudták, hogy a kénnek nagyobb a rézhez való vegyrokonsága, mint a vashoz.)