Zsámboki László: Selmeci ezüst, körmöci arany - Válogatott tanulmányok a szerző születésének 70. évfordulója tiszteletére (Rudabánya – Miskolc, 2005)
II. Bányászati-kohászati felsőoktatás, tudományosság - Delius bányaműveléstanának jelentősége a francia bányászati-kohászati szakirodalom kialakulásában
Áttekintve a francia bányászati-kohászati szakirodalom kialakulásának kezdeti szakaszát, a mai olvasónak is azonnal szembetűnik egy átfogó, a korszerű ismereteket szisztematikusan tárgyaló bányászati monográfia hiánya. Nem kétséges, hogy ilyen mű csak olyan helyen, olyan környezetben születhet meg, ahol a bányászati kultúra és a bányászati oktatás hagyományosan kiemelkedő színvonalú. Ebben a korban két ilyen város volt a világon: a szászországi Freiberg és a magyarországi Selmec. Először a német bányászat szellemi fellegvára felé irányul a francia szakemberek figyelme. A szászországi bányászati-kohászati szakírók Agricola óta kiemelkedő szerepet játszottak a szakismeretek terjesztésében és a tapasztalatokon alapuló ismeretek tudományos jellegű feldolgozásában. Az 1765-ben megszervezett freibergi bányászati-kohászati felsőfokú tanintézetnek azonban - a sors játéka folytán - éppen ekkor nem állt rendelkezésére megfelelő színvonalú, tananyagként felhasználható bányászati szakmunka. És nem volt olyan felkészültségű szakember sem a bányászati akadémia szellemi környezetében, aki vállalta volna, hogy az égetően sürgős tankönyvet két-három esztendő leforgása alatt megírja. (A kohászat és kémia oktatásához - mint láttuk - Gellert müvei kiválóan felhasználhatók voltak. 34 Gellert a freibergi akadémia alapításától a kohászat és kémia professzora lett.) A bányászati tananyag közreadása érdekében kényszermegoldáshoz kellett folyamodniuk: az 1740-es évekből rendelkezésükre állt J. G. Kern szász bányatiszt eredetileg bányagyakornokok oktatásához készült kézirata, amely azonban a magasabb fokú követelményeknek már nyilván nem felelt meg, ezért felkérték a nagyműveltségű F. W. Oppel freibergi bányafőkapitányt a korszerűsítő átdolgozásra. Oppel a kézirat mintegy háromnegyedét teljesen átdolgozta, jelentős részeit gyakorlatilag újraírta, de váratlan halála miatt az átdolgozást már befejezni nem tudta. 35 Az akadémia ennek ellenére 1769-ben Bericht vom Bergbau 36 címen megjelentette a nem teljesen kész munkát, s évekig tankönyvként is használták. Ennek a műnek franciára való átültetésére vállalkozott Monnet. A jelek szerint azonban nem találhatta kielégítőnek, mert - saját és más német szerzők ismereteivel, nézeteivel kiegészítve - szinte terjesen átformálva adta ki 1773-ban. 37 Monnet átdolgozása nem nyerte el a szakmai körök tetszését, sőt a Királyi Tudományos Akadémiai Bizottsága később (1778) erős kritikával szólt róla: „Delius úr müvét megelőzően a szászországi Freibergi Bányászati Akadémiai 1769-ben kiadott már egy művet ugyanezen témakörből... Ezt a művet átdolgozták és néhány évvel ezelőtt kiadták az alábbi címen: Traité de l'exploitation des mines... le tout traduit de l'Allemand. Az egészet németről fordították, azonban csak az előszóból derül ki, hogy a freibergi bányászati akadémia műve szolgált alapul ennek a francia kiadásnak, melyben sajnálatos módon kevéssé található meg egy bizonyára, igen hozzáértő testület munkája - Természetesen a kiadó elismeri az előszóban, hogy semmilyen más mű nem lett volna érdemesebb arra, hogy szóról szóra nyelvünkre fordítsák, s az is igaz, hogy hálásak lehetünk a szerzőnek a műben tett kiegészítésekért és magyarázatokért, mellyel a freibergi akadémia jelentős munkáját saját elképzelései szerint átdolgozta, - mindamellett az efféle fordítás (ami valójában már nem is az), amelyben már nem igen lehet felismerni az alapul szolgáló müvet, a szakmai körök részéről kedvezőtlen fogadtatásban részesül." 38 A francia bányászat és az akkor kialakuló bányász-kohász szakemberképzés igényeinek kielégítésére más, korszerűbb művet kellett találni. így esett a választás a selmeci bányászati akadémia tankönyvére, Delius 1773-ban megjelent Anleitung zu der Bergbaukunst c. művére. 39 A Delius-mű francia kiadására az első lépést - minden bizonnyal - a már említett Morand akadémikus tette, aki már 1775-ben előterjesztést tett a bányászati ügyekkel foglalkozó miniszterhez ez ügyben 40 Delius, 41 quedlinburgi és magdeburgi egyetemi évei után, a bécsi udvari kamara ösztöndíjasaként a selmeci bányaiskolában szerzett bányász szakképesítést (1753). Felső-magyar-
