Zsámboki László: Selmeci ezüst, körmöci arany - Válogatott tanulmányok a szerző születésének 70. évfordulója tiszteletére (Rudabánya – Miskolc, 2005)

I. A bányászat és a kohászat múltjából - Magyarország ércbányászata a honfoglalástól az I. világháború végéig (topográfiai és gazdasági áttekintés

A 19. század közepén a termelt értékek tekintetében a vasgyártás túlszárnyalta a nemesfémek termelését. Ez inkább nemesfémtermelésünk óriási visszaesésének tulajdonítható, nem pedig vasiparunk magas színvonalának: a Monarchiában egy lakosra 6,72 kg, Angliában 132,72 kg, Belgiumban 62 kg, USA-ban 40,32 kg, Poroszországban 19,60 kg, Franciaországban 18 kg stb. termelt vas jutott évenként. A vasipar elmaradottságának okát - a tökehiány mellett - a félfeudális kötöttségekben kell keresni. A nagy földbirtokosok részére a vastermelés nem „létkérdés", csak „mellékes jövedelmi forrás". Hatalmas erdők állnak rendelkezésükre, amelyeket a vasgyártással tudnak hasznosítani: ennek következménye a helytelen kohászati telepítés (erdő közelébe, s nem a bánya mellé) és a ragaszkodás a korszerűtlen faszén-tüzeléshez a szén helyett. Ezzel függ össze, hogy vasércbányáink és vasgyáraink többsége még ekkor is vízienergiát használt gőzgépek helyett: így megmaradt a termelés - e korban már anakronisztikus - idényjellege. Egyéb ércek bányászata Higanybányászatunk 16-17. századi múltjáról nem sokat tudunk: mindenesetre nem lehetett jelentékeny, mert nemesfém-termelésünk kiszolgálására állandó behozatalt kellett biztosítani. Erdélyen kívül csak Ortuton, Gölnicbánya mellett és Vörösvágás-Dubnikon műveltek higanybányákat. A 18. században indult meg tulajdonképpen a hazai higanylelőhelyek felkutatása. A század elején külföldi források Alsó-Sajón, Igló mellett, Dobsinán és Zalatnán említenek termelő higanybányákat. Később számos helyen próbálkozik a kincstár bányanyitással - eredménytelenül. A 19. század közepéig Alsó-Sajó és Zalatna adja a hazai termelés mintegy 90 %-át. Működött még bánya Dobsinán, Rozsnyón, Gölnicbányán, Ötösbányán, Mernyiken és Zsakarócon is. A birodalmi termelésnek Magyarország kb. egyhatodát adta. Ólomtermeiésünk az elmúlt századokban sem tudta fedezni a hazai igényeket, annak ellenére, hogy az ország különböző területein bányászott arany-ezüst-rézércek legtöbbike jelentős mennyiségű ólmot is tartalmazott. Az ólom kiválasztására, ill. kohósítására azonban csak kevés helyen s kismértékben vállalkoztak (Selmecbánya, Gölnicbánya, Kapnikbánya, Ó-Radna, Rézbánya, Belényes, Dognácska). A birodalmi termelésből hazánk a 19. század első felében mintegy egyötöddel részesedett. Antimonérc-bányászatunk a 19. század első felében éli virágkorát. A 16-18. században folyamatosan, de alacsony szinten termelő liptói antimonbányászat ugrásszerű fejlődést mutat, s mellé fölzárkózik a Gömör-Szepesi Érchegység vidéke is: Szomolnok, Aranyidka és Rozsnyó környéke. De bányásznak antimonércet a Pozsony vármegyei Bazin közelében is. Az 1840-es években a Habsburg-birodalom egyetlen antimonérc-termelője hazánk volt, évi 350-400 t-s termeléssel. Jelentős kiviteli cikkünk volt. A nikkel-kobaltércek bányászata nagyobb mértékben a 19. század elején indult meg a Dobsina környéki bányákban. A Szomolnokon végzett kohósítási kísérletek nem érték el a kielégítő célt, így a következő félévszázadon át Angliába exportáltuk a kitermelt ércet. Kisebb bányák voltak még Oláhpatakán, Rozsnyó és Felsősajó környékén, valamint a Sáros vármegyei Emíliavölgyben. Cinkércet a 19. század elején kezdtek bányászni a bánsági bányákban. Dognácskán az 1820-as évek kezdetén kohót is építettek, amely azonban a század derekán már beszüntette működését. A szatmári bányavidéken kitermelt cinkércet külföldre szállították.