Zsámboki László: Selmeci ezüst, körmöci arany - Válogatott tanulmányok a szerző születésének 70. évfordulója tiszteletére (Rudabánya – Miskolc, 2005)

I. A bányászat és a kohászat múltjából - Magyarország ércbányászata a honfoglalástól az I. világháború végéig (topográfiai és gazdasági áttekintés

A szatmári bányavidék aranytermelése rohamosan, a szepességi fokozatosan veszti el jelentőségét. Az 1820-40-es években az országos termelés évi 1.400-1.800 kg között mozgott. Az alsó-magyarországi terület „aranyvárosa" továbbra is Körmöcbánya, bár a 14-15. századi virágzását többé már meg sem tudta közelíteni: csökkenő saját termelése ellenére kohászata és pénzverése révén tartotta vezető helyét. Bányái - rövid néhány esztendős megszakításokkal - a 16-17. században veszteséggel üzemeltek. Az 1740-es évektől ismét jelentős ráfizetéssel termeltek. Újbánya és Bóca bányászata a 17. századra lehanyatlott, időlegesen meg is szűnt. A Selmecbányái, a bélabányai és az úrvölgyi bányák érceiből is termeltek aranyat. 1680-1760 között 400-600 kg/év között mozgott az alsó-magyarországi aranytermelés. Erdélyben változatlanul az Erdélyi Érchegység vidékének (elsősorban mosott) aranya jelentette a termelés zömét. A tényleges bányaművelés csak a 18. század végétől kezdett jelentős szerepet játszani a termelésben. A szatmári aranytermelés a 17. század eleji föllendülés után lehanyatlott. A 19. század elejére a mélypontra süllyedt: Nagybánya bányái közül csak egy termelt, a felsőbányai és kapnikbányai bányászat alacsony szinten, ráfizetéssel üzemelt. A Szepességben egy királyi bizottság az 1611. évben már nem talált müvelés alatt álló aranybányát: Gölnicbánya, Szomolnok, Remete és Svedlér bányáit évekkel korábban fölhagyták. 1715-ben egy újabb bizottság már nem is említi az aranybányákat. Nem számottevő mennyiségű aranyat termeltek még Liptóban, Pozsony megyében és a 18. század elejétől a Bánságban (aranymosással is), valamint a nyugat-felvidéki folyómedrekben (Vág, Nyitra, Csallóköz stb.). Az ezüsttermelésben korszakunk három évszázadán át megtartotta vezető helyét Selmecbánya s az alsó-magyarországi bányaterület. (A 17. század végén 26-30.000 kg, a 18. század utolsó harmadáig 15-25.000 kg, majd a század végén 10-16.000 kg volt az évi termelés.) A szepességi ezüsttermelés a réztermelés függvénye lett, önálló ezüstbányászata a 16. századtól nem jelentős. Az 1820-40-es években Magyarország (és Erdély) ezüsttermelése 18-22.000 kg körül mozgott. Az alsó-magyarországi terület legjelentősebb ezüstbányái Selmecbányán és határában voltak. A bélabányai, bakabányai, újbányái stb. bányákat váltakozó sikerrel művelték. Az úrvölgyi és libetbányai rézércekből is folyamatosan állítottak elő ezüstöt. A Szepességben 1611-ben csak a svedléri ezüstbányák termelését jegyzik: Gölnicbánya, Remete és Szomolnok bányái alacsony szinten termelnek. 1715-ben már jelentéktelen az ezüstbányászat. Gölnicbányán a 18. század közepétől a 19. század elejéig - új telepek felfede-zése révén - ismét emelkedik az ezüsttermelés. A szatmári, a bánsági és erdélyi ezüstbányászat (a radnai kivételével) nem volt jelentős. Az Erdélyi Fejedelemség ércbányászata Az önálló állammá alakuló Erdély s a tartósan hozzá kapcsolódó kelet-felvidéki és bihari részek ércbányászatát a fejedelmek tudatosan fejlesztették. Virágzását Bethlen Gábor uralkodása alatt élte. Az 1560-70-es években a fémtermelésből származó jövedelmek a kincstár évi bevételének csak 2-5 %-át adták, míg Bethlen és I. Rákóczi György idejében a jövedelmek a 10-15 %-ot is meghaladták. A kassai kamara bevételeit - melynek jelentős része a bányászatból származott - Bethlen rövid időn belül megduplázta. A szarvasmarha és viasz mellett e korban a fő kiviteli cikk a higany és a nemesfém volt. Külföldre szállításukat - a vassal együtt - állami monopólium védte, megsértőjét halálbüntetés fenyegette.