Zsámboki László: Selmeci ezüst, körmöci arany - Válogatott tanulmányok a szerző születésének 70. évfordulója tiszteletére (Rudabánya – Miskolc, 2005)

I. A bányászat és a kohászat múltjából - Magyarország ércbányászata a honfoglalástól az I. világháború végéig (topográfiai és gazdasági áttekintés

A 16. század derekától a 19. század közepéig A korszak első felére a kegyetlen háborúk nyomták bélyegüket (török megszállás és hadjáratok, függetlenségi harcok, vallásháborúk, feudális hatalmaskodások stb.). A háborús idők sohasem kedveztek a hosszú távra dolgozó nagy tőkebefektetést igénylő bányászatnak. A magyar ércbányászat egésze is hanyatlóban volt: tőkehiány, szervezetlenség, szakemberhiány, a bányák elfulladása, kimerülése stb. A korszak második felére a háborúkban elgyengült, elszegényedett ország - kevés eredménnyel járó - kísérleteit láthatjuk a gazdasági talpra állásra. A 17/18. századforduló, majd az ezt követő évek bányászati föllendülése (alsó-magyarországi arany-ezüst-termelés, a felső-magyarországi réztermelés) azonban sokkal inkább a gazdagon fizető érctelepek és -telérek szerencsésnek mondható fölfedezésével, mint a tervszerű kutató- és termelőmunkával magyarázható. A tőke- és szakemberhiány, a gépesítés és a szállítási lehetőségek hiánya, valamint a feudális kötöttségek a 19. század közepéig folyamatosan éreztették gátló hatásukat a magyarországi bányászat fejlődésében. A királyi Magyarországon a kincstár nagy erőfeszítéseket tesz a bányászat koncentrációjára, saját felügyelete alatt: megszerzi az alsó-magyarországi bányászat jelentős részét a besztercebányai rézvállalattal együtt, a 17. század végére a felső-magyarországi réztermelést és a szatmár-vidéki bányászatot is ellenőrzése alá vonja, majd jelentős szerepet vállal az erdélyi és a bánsági bányászat újjászervezésében is stb. A központi hatalom megkísérli az egész országra kiterjedő, egységes bányajog (Miksa-féle bányarendtartás) és bányaigazgatás bevezetését. Időlegesen jelentős szerepet játszanak a bányatársulatok (Brenner-szövetkezet, Felső-Magyarországi Bányatársulat stb.) és a földesúri bányavállalkozások is (Csákyak, Andrássyak stb.). A 16. század második felében a kincstári bevételeknek mintegy 30-35 %-a származott a bányászatból (montanisticumból): ennek háromnegyed része a pénzverésből, a többit pedig főleg a réztermelés adta. A 17. században a bányászat ennél is nagyobb arányban járult hozzá a kincstári bevételekhez. 1772-ben Magyarországon az állami tiszta bevételek 30 %-a, Erdélyben pedig 50 %-a származott a bányászatból. A 18. század derekán a birodalmi bányászat által termelt értékek 70-85 %-át a magyarországi bányászat adta. (Magyarország és Erdély ebben az időben a birodalmi tiszta bevételnek mintegy 17 %-át szolgáltatta.) Arany- és ezüstbányászat Nemesfémtermelésünk e három évszázad alatt rendkívül változatos képet mutat, mind összességében, mind az egyes évek kiszámíthatatlan ingadozásában, mind pedig az egyes nemesfémtermelő területek virágzásában és lehanyatlásában. Általános tendenciaként lehet megállapítani a 16. század közepétől a fokozatos hanyatlást (17. század közepi mélyponttal), majd a 17/18. század fordulóján a rendkívül magas emelkedést (főleg az ezüsttermelésben), ezután a fokozatos visszaesést a 19. század első felére. (Az aranytermelésben a 17/18. századfordulói csúcspont mintegy kétszerese, az ezüsttermelésben pedig négy-ötszöröse a 17. század közepi mélypont termelésének, amelyre a 19. század elején ismét visszahanyatlik a termelés.) Új nemesfémtermelő területet e korszakban már nem fedeztek fel. A korábban is ismert területek részesedése az országos termelésben azonban lényegesen megváltozott. Az aranytermelésben az alsó-magyarországi terület mellé felzárkózik Erdély, majd a 19. század elejére fölül is múlja.