Zsámboki László: Selmeci ezüst, körmöci arany - Válogatott tanulmányok a szerző születésének 70. évfordulója tiszteletére (Rudabánya – Miskolc, 2005)
I. A bányászat és a kohászat múltjából - Magyarország ércbányászata a honfoglalástól az I. világháború végéig (topográfiai és gazdasági áttekintés
A királyi hatalom kiépülésével, a 11. században a vastermelési szervezet beolvad a királyi vármegye-szervezetbe. A magyar és szláv vastermelők ezután a megyei központok szolgálónépei közé tartoznak. A hazai vastermelésben a 13. század döntő változásokat hozott: a korábban művelt területek jórészt kimerültek, majd a tatárjárás során elpusztultak a vastermelő telepek, művelőikkel együtt. A tatárjárást követő évtizedekre a német bányász-kohász betelepülés és a vízierő technikai fölhasználásának kezdete a jellemző. A hazai vastermelés súlypontja áttevődött a GömörSzepesi Érchegység területére, elsősorban Gömör és Szepes (kisebb részben Abaúj-Torna és Borsod) vármegyékre. Ezen kívül csak a torockói (Erdély) vastermelés lehetett jelentős. Az alsómagyarországi, vajdahunyadi és egyéb helyek vastermelése helyi igények kielégítésére szolgált. A Gömör-Szepesi Érchegység területéről az ország más vidékeire, sőt külföldre - Lengyelországon és a tengeren át Angliába - is számottevő mennyiség jutott. A14. században a vastermelésben megjelennek az önálló kapitalista vállalkozók, a „Besteller"-ek. E kor legjelentősebb vastermelő helyei a következők voltak: A gömöri részeken a Vashegy környéke, a Sajó, Csetnek, Murány, Thuróc és Dobsa vizének völgyei; Jolsva, Csetnek, Nagyszlabos, Dernö, Rozsnyó, Alsósajó, Felsősajó, Dobsina, Szkéros, Jósvafő stb.; A szepesi területen Gölnicbánya, Merény, Jekelfalva, Igló, Jemnik, Vinyec, az Abaújhoz tartozó Ida, Hilyó és Mecenzéf; A Garam-vidéken Selmecbánya és környéke: Vihnye, Kozelnik, Breznicska, továbbá Körmöcbánya, Újbánya és Podlavica (a nemesfém- és réztermelés vasigényének kielégítésére); Erdélyben: Torockó, Vajdahunyad, Julia; Biharban Vaskoh, Bertény és Belényes; Temesben a kövesdi, Hevesben a domoszlói, Vasban a borostyánkői vasbányászatról vannak adataink. Egyéb ércek bányászata Ólomtermelésünk nem fedezte a hazai szükségleteket. Csak nemesfém- és rézgyártásunk melléktermékeként gyártottak ólmot néhány helyen. (A hazai ólom legkorábbi, ismert említése 1255-ből való.) Jelentősebb bányahelyek: a selmeci Glanzberg és Pelsőcardó (Gömör), valamint az erdélyi Alvinc. Valószínűleg termeltek már e korban is ólmot Rudabányán és Jászé környékén, a szatmári aranyvidéken Kapnik- és Felsőbányán, a bihari Rézbányán és Belényesen, valamint Erdélyben Radnán. A magyarországi higanybányászat eddig ismert legrégibb írásos említései a 14. század végéről valók: a besztercebányai számadáskönyv 1390-97 között három ízben említi polgárainak higanybányászatát, melynek társulati jellege fejlettségére utal. Maga a bánya a város és a Körmöcbánya közötti Ortut mellett lehetett. 1535-ben már az ortuti régi elfulladt bányákról van hírünk; csekély termelést azonban tovább folytatnak a körmöcbányai aranyválató részére. Valószínű, hogy az erdélyi Zalatnán, a gömöri Dobsinán és a sárosi Dubnik-Vörösvágáson már ebben a korban is bányásztak - nem jelentős mennyiségű - higanyt. írásos említésük e korból nem ismeretes. A higanytermelés nem fedezte a hazai nemesfém-feldolgozás szükségleteit. Egyes kútfők szerint a liptói Magurka, valamint Besztercebánya környékén már a 13. századtól műveltek anf/monbányákat. Ónbányászatunkról csak szórványadataink vannak: Szinóbányán (Nógrád) és Feketelehotán (Gömör) esetleg már ekkor is müveitek bányákat, minden bizonnyal csekély termeléssel.