Zsámboki László: Selmeci ezüst, körmöci arany - Válogatott tanulmányok a szerző születésének 70. évfordulója tiszteletére (Rudabánya – Miskolc, 2005)

I. A bányászat és a kohászat múltjából - Kőszénbányászat, kőszénhasznosítás első évszázada

nyászat helyzetének tanulmányozására, akinek - többek között - elrendeli, hogy „a már régen ismert kőszenek mellé újakat kell keresni, és úgy kell megszervezni a termelést, ha másként nem megy, kényszerítve az illetékeseket, hogy a tűzgépekhez - a fa nélkülözhetetlensége miatt kőszenet használhassanak. Ezt úgy kell megoldani, hogy általános szokássá váljék a kőszénnek [lakásj-fűíésére és kovácsszénként való alkalmazása." (Schmidt, F.A. 1834) 1751-ben az udvari kamara az összes bányahivatal részére utasítást ad ki újabb kőszéntelepek kutatására. Az 1760as évekből a rohnici kincstári vasmű melletti és a Bars vármegyei Ebedec határában fekvő szénbányák műveléséről vannak adataink. A hazai kőszénbányászat és a kőszén ipari fölhasználásának 1730-40-es évekbeli kezdeteiről részben a téma kutatásának hiánya, részben pedig annak szorosan vett kincstári jellege miatt tudunk keveset. (A garamszentkereszti, a trnavkai és a trubini bányák a revistyei kincstári uradalom, az 1750-60-as években művelt rohnici (kis-garami) bányák pedig a kincstári vasmű területén feküdtek, tehát az ottani bányaműveletekhez nem kellett külön engedélyezés.) A jelenleg rendelkezésre álló közvetett adatok azonban kétségtelenné teszik a szakszerű bányászati műveleteket ezeken a telepeken. Egyetlen példát említünk: 1758/59-ben a bécsi udvari kamara kérésére a selmeci főbányagróf Selmecről küldi F. Schöstl gyakornokot az alsó-ausztriai Tallern kőszénbányájának vezetésére, akivel együtt szénbányászathoz értő szakemberek (felügyelők, vájárok, csillések, takarító fiúk stb.) telepednek át az évek folyamán, magukkal szállítva technikai berendezéseiket. Ez az adat nemcsak a Selmec környéki szénbányászat évtizedekre visszanyúló létezését, hanem a selmeci bányászati-kohászati tanintézet akkori korszerűségét is bizonyítja. Országos felhívások kőszénkutatásra 1766-ban udvari kamarai dekrétumot hirdetnek ki a vármegyei és városi fórumokon, s teszik közzé a hírlapokban is, mely szerint, aki tőzeg-telepet (Torf-Grube) fedez fel, 24 dukát, aki pedig megoldja az ércek olvasztását tőzeg-szénnel (Torf-Kohlen), annak 100 dukát prémium jár. (Schmidt, F.A. 1834) 1768-ban a rendeletet ismét kihirdetik két változtatással: a 24 dukátot 40-re emelik, s a bejelentés kőszénre is vonatkozik. 1766 és 1770 között 17 bejelentés érkezett, amelyek kivétel nélkül kibúvások feltárását, s nem tervszerű kutatás eredményét jelentették. (Bán I. 1934) 1782-ben a Helytartótanács elrendeli a vármegyéknek, hogy a területükön található kőszén- és tőzeg-előfordulásokat, azok használatra való alkalmasságát és fölhasználásuk körülményeit jelentsék be. A körrendeletre mindössze 10 vármegye és 10 város válaszolt. (Bán 1.1953) A bejelentések megoszlása: 1766-1770 közötti (16 valós helymegjelölés) Nyitra vármegyéből Nógrád vármegyéből Árva vármegyéből Baranya vármegyéből Liptó vármegyéből Bars vármegyéből 4 hely (Bukovec, ?) 3 hely (Somoskő, Tarján, Verőce) 2 hely (Usztya, ?) 2 hely (Várasd ? Pécs) 2 hely (Hradek, Csorba) Szepes vármegyéből Túróc vármegyéből 1 hely (Ebedec) 1 hely (Késmárk) 1 hely (Szucsán)