Zsámboki László: Selmeci ezüst, körmöci arany - Válogatott tanulmányok a szerző születésének 70. évfordulója tiszteletére (Rudabánya – Miskolc, 2005)

I. A bányászat és a kohászat múltjából - Magyarország ércbányászata a honfoglalástól az I. világháború végéig (topográfiai és gazdasági áttekintés

hány kishozamú elsődleges előfordulás (Rimabánya, Jászó, Liptó területe, Szatmárnémeti környéke, Bazin stb.), néhány ezüstöt kísérő járulékos előfordulás (Rozsnyó, esetleg Besztercebánya és Selmecbánya), de főleg a másodlagos lelőhelyek kiaknázása jelentette. Károly Róbert gazdasági-pénzügyi reformjai alapjaiban változtatták meg nemesfémtermelésünk szerkezetét. A pénzgazdálkodásban az ezüstről az aranyra való áttérés a bányászat-kohászatban is az aranyra irányította a fő figyelmet. A korábbi (ezüst-) bányászati központok átadták vezető szerepüket az új aranyközpontoknak: Erdélyben Radnáról Aranyos-(Offen-)bányára, a Garamvölgyben Selmecbányáról Körmöcbányára, a Szepességben Gölnicbányáról Szomolnokra, az újonnan föltárt szatmári területen pedig az aranytermelő Nagybányára kerül a kamara-igazgatás. Károly Róbert intézkedéseivel szélesedik ki a bányaszabadság intézménye. A királyi bányatelepesek és a kir. bányavárosok polgárai szabadon kutathattak ércek után bárhol, s hogy a birtokos is érdekelve legyen az új bányák nyitásában, az uralkodó önkéntesen korlátozta a királyi bányamonopóliumot: a birtokos megtarthatta a bányaterület földfeletti részét, sőt a királyi részesedésnek (urbura) egyharmadát is megkapta. (Az urbura mértéke aranynál 1/10, más fémnél 1/8 volt.) Bevezette a nemesérc-monopóliumot, s a kényszerbeváltás árát igen alacsonyan állapította meg: 40 %-os haszonnal váltottak be! A veretlen aranyra és ezüstre szigorú kiviteli tilalmat rendelt el. Intézkedései megteremtették a lehetőségét a Magyarország történetében egyedülálló bányászati föllendülésnek. E korban alapíttatnak, s hihetetlenül rövid idő alatt érik el fejlődésük csúcsát a leghíresebb magyar aranytermelő városok: Körmöcbánya, Nagybánya, Aranyos(Offen)bánya és Zalatna. Az arany mellett az ezüsítermelést sem hanyagolja el a kormányzat: Gölnicbánya és Besztercebánya kiváltságait megerősítik, Telkibányát, Zólyomlipcsét és Rózsahegyet várossá emelik stb. Radna hanyatlását viszont már nem lehet megállítani e korban. Ekkor jelentkezik bő termelésével Szomolnok, Bakabánya és Besztercebánya (az úrvölgyi réz-ezüst társulással). A 15. században megkezdődik a termelés országos szintű visszaesése, amelyet a Mátyás alatt megszilárduló belső rend és kedvező központi intézkedések sem tudnak megállítani, csak időlegesen csökkenteni. A század végén és a 16. század elején - a nagy bányakoncentráció, és a kereskedelmi tőke nagyarányú igénybevétele ellenére - a nemesfémtermelés tovább csökken, s mélypontra jut. (Magyarország ennek ellenére még mindig európai első az aranytermelésben.) A visszaesést alapvetően az okozta, hogy az 1330-1400-as évek között az aranyelőfordulások dúsult oxidációs zónáját lefejtették, s a termelésnek egyre mélyebbre kellett haladnia, aranyban szegényebb és elvékonyodó telérekben. Ezáltal egyrészt a termelési költségek emelkedtek, másrészt a vállalkozás kockázatának (elfúlás) növekedésével a vállalkozási kedv csökkent, s rendkívül erősen megmutatkozott hazai bányászatunk fejlődésének egyik alapvető akadálya: a tőkehiány. A bányatechnika ekkor még nem tudott megbirkózni a feltörő vízzel: sorra elfúltak legjelentősebb bányáink. (Jellemző, hogy Európa 14. századi leggazdagabb aranyvárosát, Körmöcbányát még az sem tudta megállítani a süllyedésben, hogy 1479-ben minden adó és urbura fizetése alól fölmentették. Bányái ekkor jórészt már víz alatt álltak. Pedig 1430-tól mindössze 6 %-ra csökkent a Károly Róbert által bevezetett 40 %-os nemesérc kényszerbeváltási kincstári nyereségkulcs!) A 16. század elejének bányászatára rendkívüli termelési nehézségek mellett a nagy vállalati koncentráció jellemző. Az igen jelentős és hosszú távú beruházásokat (gépesítés, altáróhajtás) olyan tőkével próbálták pénzelni, amely nem a fémtermelésben halmozódott föl. E század második felében jelenik meg új vállalkozó-típusként Thurzó János, aki vétel és bérlet címén a 1617. század fordulóján egy évtized alatt kezébe veszi a Garam völgyi réz- és ezüsttermelés irányítását, megszerzi a körmöci főkamara grófi hivatalt, bevezeti és privilegizáltatja a réz és ezüst