Zsámboki László: Selmeci ezüst, körmöci arany - Válogatott tanulmányok a szerző születésének 70. évfordulója tiszteletére (Rudabánya – Miskolc, 2005)

I. A bányászat és a kohászat múltjából - Magyarország ércbányászata a honfoglalástól az I. világháború végéig (topográfiai és gazdasági áttekintés

A honfoglalástól a 16. század közepéig Az Árpád-házi és az Anjou királyok uralkodása alatt élte a magyarországi nemesfémbányászat virágkorát, de szerepe a következő másfél évszázad során is jelentős maradt az ország életében. Réztermelésünk is nemzetközi szerepet játszott. Az ország gazdaságára mégsem volt jótékony hatással a föld páratlan gazdagsága: ércbányászatunk termékeiért (arany- és ezüstpénzeinkért) évszázadokon át könnyűszerrel megkaptuk Európa, s a Közel-Kelet iparának termékeit, ennek következményeként egyrészt a hazai kézműipar fejlődésében megrekedt, másrészt a pénz hatalmas mérvű kiáramlásával a hazai bányászat és egyéb ipar a fejlődéshez szükséges tőke nélkül maradt. Keservesen szemlélteti gazdaságtörténészeinknek ezt a megállapítását az, hogy a 14. századi nagy bányaáldások után a 15. században már sorra víz alá kerülnek Körmöcbánya, Nagybánya stb. aranybányái, mert tőke hiányában nincs vállalkozó s vállalkozó kedv a költséges vízemelő berendezések megépítésére és üzemeltetésére. Az Árpád-házi és Anjou királyok következetes bányászat-fejlesztő politikáját (kiváltságok, telepítések, bányajogi és bányaigazgatási intézkedések stb.) a következő időkben nem tudta a központi hatalom tovább fejleszteni. A királyi bányavárosok (Alsó-Magyarországon Selmecbánya, Besztercebánya, Körmöcbánya, Bakabánya, Újbánya, Libetbánya és Bélabánya; Felső-Magyarországon Gölnicbánya, Szomolnok, Rudabánya, Telkibánya és Igló; Erdélyben Aranyosbánya (Offenbánya) és Radna, valamint a földesúri bányavárosok (Rozsnyó, Jászó, Nagybánya, Felsőbánya, Zalatna, Abrudbánya, Kőrösbánya stb.) kezéből lassan kicsúszik a bányászat irányítása: megjelenik a színen a kapitalista nagyvállalkozó (Thurzó), aki a nemzetközi kereskedelmi tőke bevonásával (Fuggerek) eddig ismeretlen jellegű és méretű termelési-értékesítési szervezetet hoz létre a hazai bányaiparban. Ennek hatására a központi államhatalom is megkezdi saját összpontosított bányaiparának kiépítését. Arany- és ezüstbányászat Magyarországon három történelmi aranytermelő terület volt: az Erdélyi Érchegységben, a Garam völgyében (később Alsó-Magyarország elnevezéssel) és Szatmárban. Ezeken kívül a Gömör-Szepesi Érchegységben, a nyitrai területeken és néhány egyedi helyen termeltek - az előbbiekhez viszonyítva - csekély mennyiségű aranyat. A honfoglalás előtti időkből biztos tudomásunk van az erdélyi aranytermelésről, nevezetesen a rómaiak kiterjedt és jól szervezett aranytermeléséről. Aranybányáik Verespatak, Bucsom, Nagy-Almás és Zalatna környékén voltak. - A Garam-vidéki aranytermelésről a honfoglalás előtt nincs kétséget kizáró bizonyítékunk: a korabeli forrásokban említett germán és szláv bányászkodás helyéül nem lehet biztonsággal a Felvidéket megjelölni, lehet, hogy morva vagy sziléziai területekről van szó bennük. Az azonban igen valószínű, hogy aranymosással és a felszínen vagy felszín közeli kibúvásokon talált termésarany összegyűjtésével az itt lakó népek már a korai idők óta foglalkoztak. Kiterjedt és szervezett aranytermelés azonban nem volt. - A szatmári aranyvidék feltárása legkorábban csak a 13. század második felében kezdődhetett. Ezüsttermelésről a honfoglalást megelőző időkben, a rómaiak erdélyi járulékos ezüsttermelésén kívül, nincs tudomásunk.