Pintér Jenő: Gvadányi József (Rudabánya, 2005)

Rontó Pál

fütyült, / Sámpáner-, Burgunder-butellák között ült. " Gazember voltam itt is, három huszártársammal elhajtottam egy tehenet, ezért vasra vertek bennünket s olyan vesszőfutásban volt részünk, hogy szinte belebetegedtem. A kapitány neheztelt rám, rossz lovat adatott alám, nagyon elkeseredtem. „Tudtam, hogy sokaknál jobb katona vagyok, / De előtte nem én, azok voltak nagyok; - Véle együtt a fő tisztek nem szerettek, / Fájt a szívem, hogy ily nagyon megvetettek. " Átszöktem a burkusok táborába, ott harcoltam a mieink ellen, de vesztemre: elfogtak és halálra ítéltek. Ezredesem nem akart megkegyelmezni, bár sokan könyörögtek életemért. Állomáshelyünkön egymás után járultak a szigorú óbester elé a különböző küldöttségek, urak, dámák, papok. Elvezették hozzá szelíd báránykák gyanánt a kis német gyermekeket is, ezek az apróságok szívrehatóan könyörögtek. „Sok összetette itt két kis kezecskéjét, / Soknak könny áztatta gyenge szemecskéjét, - Sok térdéin csúszott, lábát átkulcsolta, / Kiáltott; ich bitt, bitt, grácia! csókolta. - Ezeknek sem használt gyenge szavacskájuk, / Bár, mint rózsa nyílik, úgy nyilt szájacskájuk". Csak az akasztófa alatt nyertem kegyelmet. Alig tudtak lelket önteni belém, annyira megkínlódtam ezekben a szörnyű napokban. Eddig tart a verses elbeszélés első része, ezután már a gróf élettörténetébe kapcsolja bele a szerző a javíthatatlan közhuszár tetteinek elmondását. Rontó Pál Máramaros megyében szállásol ezredével, itt kocsmai verekedésbe keveredik, véletlenül agyonlövi a kocsmáros feleségét s az éj sötétségében a lengyel határ felé nyargal. Megérkezik a lengyel földre, beáll az oroszok ellen harcoló lengyel nemesség seregébe, az ágrólszakadt had örömmel fogadja a magyar szökevényt. Megkérdezi tőlük milyen itt a szolgálat, ki ruházza őket, kitől kapják a lénungot? „Feleltek; jó pajtás, itten híre sincsen / Mondúrnak, fegyvernek, lónak; lénung nincsen, - De még sincs jobb élet ezen a világon, / Oly szabadok vagyunk, mint madár az ágon; — A parasztot nyúzzuk, a zsidókat fosztjuk, / Ki mit lop vagy rabol, azt mással nem osztjuk " Harcolni nem szerettek a lengyel fölkelők; amint rájuk tört a kozákság, vágtatva menekültek előle; otthagyták a kapitányukat is, életét a magyar huszár vitézsé-