Pintér Jenő: Gvadányi József (Rudabánya, 2005)

Egy falusi nótárius

futottak előle az orosz parasztlegények, mikor a kocsmába ment; most le fogja vágni a török basákat, gazdagon megterhelt tevékkel tér haza; Isten akarata volt, hogy elmenjen a király szolgálatára, a haza védelmére és a pogányok kárára, mint ahogyan Jeruzsálemet is bevette Titus, a római hadvezér; lehet, hogy épen a mi fiúnk ejti majd hatalmába Konstantinápolyt, ő nyeri el majd el Mahomet zászlóját, ő hódítja meg Havasalföldet, Moldvát, Szerbiát, Bulgáriát, ő veri ki a törököt Európából. A jó feleség megnyugszik, elrendezik Laci fiúk házasságának dolgát s minden jól megy továbbra is Nagy-Peleskén. „Itten Nagy-Peleskén lesz életem vége, / Valamint most vagyon verseimnek vége." Gvadányi József hazafias moralizálással oktatta olvasóit, vaskos szatírával kelt ki az elkorcsosodott magyarok ellen, fáradhatatlanul gúnyolta a budai és pesti erkölcsöket. Mennyi elkeserítő jelenség Mátyás király városában! Mindenki a külföldet majmolja, híre sincs a magyar ruhának, a német divat rabja minden ember. A nótárius elképedve, bosszankodva és kötekedve jár-kel a főváros utcáin s hol gorombán, hol leckéztető módon, hol kesernyés gúnynyal támad az útjába botló divatbábokra. Az úti kalandok ijedező hőséből egyszeriben rettenthetetlen erkölcsbíró lesz. Ez az erkölcsbíró-nótárius egészen elüt a komikus utazó-nótáriustól; az utóbbi mintha váratlanul eltűnnék a pesti határon, hogy helyet adjon egy új embernek a Duna-parti német világ merész ostorozójának. De az egykorú olvasóközönség nem törődött a főhős kettős alakjával, nem bánta a jellemrajz következetlenségeit, nem ütközött meg a kompozíció hiányosságain, hanem együttérző lélekkel gyönyörködött a szerző mesemondásában. A nótárius alakja eleven megszemélyesítője volt a II. József császár uralkodása végén beköszöntő nemzeti visszahatásnak, Zajtay Istvánban a hazafias nemesek magukra ismertek s a szerző sikere zavartalan volt. A nemesség jól mulatott a rokonszenves hős kalandjain, örült bátor fellépésének, helyeselte gorombaságait. A könyvet gyönyörködve olvasó közvéleménynek ezúttal igaza volt, mert a régies beszédmód, természetes jókedv és jóízű humor kedvelői ma is mulatsággal mélyedhetnek el ebbe a népies hangú verses elbeszélésbe. Külön érdeme a szerző-