Hadobás Sándor: A szülőföld vonzásában - Válogatott írások (Edelény – Rudabánya, 2003)

TUDOMÁNYTÖRTÉNETI KALANDOZÁSOK - Schmidl Adolf (1802-1863)

Schmidl Adolf (1802-1863) A magyar barlangkutatás történetében kiemelkedő hely illeti meg a csehországi születésű, németajkú Schmidl A </o//munkásságát. A 19. századközepén az elsők között végzett céltudatos, rendszeres és tudományos megalapozottságú komplex vizsgálatokat nemcsak hazánk, hanem az egész Habsburgbirodalom barlangjaiban. Német nyelven megjelent kitűnő írásai elméleti és gyakorlati szempontból egyaránt jelentősek; belőlük a külvilág a magyar föld mélyének rejtett értékeit is megismerhette. Életműve nálunk nem kapott érdemeivel arányos megbecsülést. Sok tudóstársához hasonlóan méltatlanul elfelejtettük; „idegen" volta miatt neve újabb lexikonjainkból kimaradt. Ezzel szemben a nemzetközi szakmai közvélemény a modern szpeleológia atyját tiszteli benne. Hazánk nemcsak kutatásainak egyik színtere volt, hanem itt élte le életének utolsó hat esztendejét is. így nem túlzás, ha azt mondjuk, hogy Schmidl munkássága révén Magyarország - Ausztria és Szlovénia mellett - a „szpeleológia bölcsője". Halálának 125. évfordulója jó alkalom arra, hogy röviden áttekintsük életútját és vázoljuk szaktudományunk kialakulásában és fejlődésében játszott szerepét. Adolf Schmidl 1802. május 18-án született Königswartban, ahol apja a Metternich-család háziorvosaként működött. Szüleivel 1805-ben Bécsbe költözött, ott végezte tanulmányait. 1819ben bölcsészhallgató lett az egyetemen, majd 1822 és 1825 között magánúton jogot tanult. Első munkahelye a cs. és kir. érem- és régiségtár volt. 1827-ben tanársegéddé nevezték ki a bécsi egyetem bölcsészkarára, a következő évben pedig már helyettes tanár. 1831-ig tartó egyetemi működéséről fennmaradt, hogy Schmidl Adolf „számos hallgatója gyönyörrel hallgat(Az Ország Tükre, 1864. 28. sz.) ta, s egy sem mulasztotta volna el szép