Hadobás Sándor: A szülőföld vonzásában - Válogatott írások (Edelény – Rudabánya, 2003)

A SZÜLŐFÖLD VONZÁSÁBAN - A rudabányai bányászat évezredei

éves termelést, 500 fős munkáslétszám mellett. Az érc minőségének ellenőr­zésére laboratóriumot hoztak létre. Rudabánya lakossága 1880-ban mindössze 650 fő volt, és általában földmüvelésből élt. A bányászathoz értő munkaerőt ezért a Felvidékről, első­sorban a Szepességből és Dobsináról kellett betelepíteni, de érkeztek iparo­sok és tisztviselők a Monarchia más bányahelyeiről, sőt külföldről is. (A leg­nagyobb számban az egyedülálló német nyelvjárást beszélő és sajátos kultú­A külszíni vasércbánya az 1920-as években. (Képeslap) rájú dobsinai bányászok, az úgynevezett bulénerek települtek át Rudabányá­ra. Folyamatos beköltözésük egészen az 1920-as évek elejéig tartott.) Auszt­riából előregyártott faházakat szereztek be számukra, és 1882-re már 40 la­kást építettek fel a falutól délre, a Tarackos nevű területen. Ezzel megvetették a bányatelep alapjait, amely az 1930-as évek végéig dinamikusan fejlődött. A szakértelmet nem igénylő munkaköröket a környező falvakban és helyben élő parasztok töltötték be, többnyire idényjelleggel („kétlaki bányászok"). 1883­ban további, a dolgozók ellátását szolgáló létesítmények készültek el: a pék­ség, az élelemtár, a mészárszék és a vendéglő. Hamarosan orvos (dr. Fábry Árpád Dobsináról) és gyógyszertár is megkezdte működését. 1889-ben a társulat megvásárolta az eredetileg 12 évre bérelt kincstári bányatelkeket. 1890-ben már 1000 fő volt a munkások száma, a termelés

Next

/
Thumbnails
Contents