Hadobás Sándor: A szülőföld vonzásában - Válogatott írások (Edelény – Rudabánya, 2003)

A SZÜLŐFÖLD VONZÁSÁBAN - A rudabányai bányászat évezredei

görbe csákány voltak... A szállítás a szűk vágatokban - több kutyacsontvázés bőrtömlő-lelet szerint - kutyákkal, az aknákban kézi vagy lójárgányos hajtású villákkal, a vízemelés vörösfenyő csövekben bőrlabdás lánccal, a szellőztetés deszkából szegezett főcsatornákon bőrfúj tatókkal történt. A leletek szerint világítóeszközül vékony fenyőpálcikák és különböző formájú, faggyúval töltött cserépmécsesek szolgáltak... " (Podányi T., 1957, 1975). Az írott források csak ezüstös ólomérc és (termés)réz fejtéséről szólnak, de közvetett bizonyíték van arra, hogy kisebb mennyiségben vasércet is bányásztak ebben az időszakban. Egy 1399-ben kelt oklevél ad hírt a jósvafői vashámorról, amelynek helyét az 1960-as években sikerült azonosítani, és próbaásatással megvizsgálni. A salakok között talált vasérc a vegyelemzés alapján rudabányainak bizonyult. (Marjalaki Kiss, 1958; Vastagh G., 1986). Nem csupán a bányászat biztosította a város lakosságának a megélhetését: a hatalmas réz- és ezüstolvasztási salakhányók ismeretében - melyek zömének keletkezését a kutatás egyértelműen a 14-15. századra helyezi régóta tudjuk, hogy nagyszabású kohászatot is folytattak. Egy magyarul csak nemrégiben közölt, már a hanyatlás idejéből, 1528-ból származó okirat részletesen beszámol erről a tevékenységről. Szerzője valószínűleg Dernschwam János, a Fuggerek magyarországi faktora, aki a jelzett évben beutazta a felsőmagyarországi bányavárosokat. A sok érdekes adatot tartalmazó szöveg az ő útijelentéséből származhat: ,JRudán van egy ezüstbánya, kézi ércpéldányokat is eleget találnak, és ahol csak lemélyítenek, elég ércet találnak, ha az nem nagyon dús is. Ha ez a bánya máshol feküdne, haszonnal lehetne művelni, de itt csupa magyarok laknak, akiknek van elég szántóföldjük, szőlőik is, és nem tűrnek meg itt németeket. A kohóikhoz nincs víz [hajtóerő] és csak egészen kis kemencéik vannak. Mikor elkezdik [az olvasztást], a kemencébe dobnak néhány ólomdarabot és erre némi ércet és faszenet. Utána kiveszik az ólmot, leűzik és a kapott ezüstöt hazaviszik. Szépen rendezték ezt be, hogy egyszerre lehessen négy fújtatót hajtani... Az ezüstjüket a kamarának tartoznak beszolgáltatni. Az alkamaragróf Sebastian Sautrer [Saurer?]. Ez egy pap, egy jó ember, idevaló születésű, maga is bányát müvei, igaz hogy ő termeli a legtöbb ezüstöt... Régebben lehetett talán 20 kohó, ma csak 7 van. A bányászok magyarok... " (A kipontozott részeken nehezen érthető, számunkra érdektelen számítások szerepelnek, amelyek közlésétől eltekintettünk.) A fentiekből kiderül, hogy Rudabánya lakossága a 16. század elejére elmagyarosodott, bár az alkamaragróf neve nem erre utal. (Vastagh G., 1984). Végül nagy valószínűséggel az is igazolható, hogy a helyben előállított fémek (elsősorban a réz) értékesítését legalább részben idevaló kereskedők végezték. Ugyanis 1439-ben Albert király szabadalomlevelet adott Czigenfüsel Erasmus (nevéből következtethetően német származású) rudabányai polgárnak, amely szerint nevezett és alkalmazottai áruikkal bármely ország-