Hadobás Sándor: A szülőföld vonzásában - Válogatott írások (Edelény – Rudabánya, 2003)

A SZÜLŐFÖLD VONZÁSÁBAN - A rudabányai bányászat évezredei

részben kereskedhetnek, őket bírói eljárás alá vonni senkinek a kérelmére nem lehet. Ez az okmány feltehetően rézkereskedelemre szólt, mert ebben a korban nem tudunk más termékről a településen, amit érdemes lett volna ilyen széles körben forgalmazni. (A termelt ezüsttel, mint fentebb láttuk, nem rendelkezhettek szabadon.) Tehát a 14-15. században a bányászat - kohászat - fémkereskedelem egymásra épülő, jól működő komplexuma alakult ki Rudabányán, amely a település városi kiváltságait biztosította. A gyors és szinte előzmények nélküli felvirágzást váratlan, de nem megmagyarázhatatlan összeomlás követte az 1520-as évek első felében, önállóságát, városi kiváltságait elvesztve Rudabánya főurak kezére jutott: Thurzó Elek után a Bebekeké. 1545-ben már jobbágyfalu, lakói elsősorban földműveléssel foglalkoztak. Emellett még folyt némi bányászkodás: a jobbágyok 1565 és 1578 között tizedet adtak a földesúrnak az általuk termelt fínomrézből. Ugyanekkor említenek tisztított ezüstöt is. Itt említendő érdekes adalék, hogy Bebek Imre prépost (aki pap létére mégis megnősült) 1541 és 1553 között hamispénz-verő műhelyt rendezett be a bánya szomszédságában levő csorbakői várban. Az érméket ezüstözött vagy ónozott vörösréz- és bronzlapkákra verték, igen jó, a törvényes pénzektől alig megkülönböztethető minőségben. A szükséges alapanyag egy részét bizonyára a rudabányai érclelőhelyről szerezték be. Wolfgang Lazius 1556. évi Magyarország-térképén ékkel és kalapáccsal dolgozó bányász látható a település neve felett, tehát a köztudatban egy darabig még tovább élt a hírnevet biztosító bányavárosi idők emléke. Rudabánya 1567-ben kincstári tulajdonként a szendrői vár tartozéka, története ezután hosszú ideig összefonódott az erősség és uradalma históriájával. Közben új veszedelem jelentkezett: 1564-től a környéken állandósultak a török zaklatások, emiatt az egyre gyérülő lakosság gyakran kényszerült menekülésre. 1573-ban a helység azt kérte Miksa királytól, hogy erősítse meg régi bányászkiváltságait. A beadvány sorsáról nincs tudomásunk. Ugyanebben az évben talán utoljára említik együtt Rudabányát a hét felső-magyarországi bányavárossal. A jelek szerint 1580 táján hosszú időre megszűnt a bányászat. Ha ennek az okait keressük, elsősorban a felszínközeli réz- és ezüsttartalmú ólomérctelepek fokozatos kimerülését említhetjük. A bányák és a kohók mind kevesebb hasznot hoztak, ezért az amúgy is „mobil" bányászok az 1500-as évek elejétől kezdtek elvándorolni az északabbra fekvő gazdagabb ércterületekre. A második problémát a földesurak önkénye, nemtörődömsége, illetve a vállalkozás és a tőke hiánya jelenthette. Végül a törökdúlás adta meg a kegyelemdöfést a rudabányai ércbányászatnak: a háborús idők egy évszázada alatt