Hadobás Sándor: A szülőföld vonzásában - Válogatott írások (Edelény – Rudabánya, 2003)

A SZÜLŐFÖLD VONZÁSÁBAN - A rudabányai bányászat évezredei

Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy Rudabánya, pontosabban a tőle északkeletre húzódó kicsiny Rudabányai-hegység nem csupán hazánk, hanem egész Európa egyik legrégibb bányahelye. Ezt annak köszönheti, hogy másodlagos rézásványokat is tartalmazó, hidrotermás metaszomatózis útján keletkezett és a hegységképző mozgások hatására kiemelkedett vasérctelepe az előfordulás több pontján - valószínűleg a községhez legközelebb eső délnyugati végén, a Kápolna-hegyen és központi, legmagasabb részén, a Vülanytető környékén a sokmillió éves lepusztulási folyamat következtében a felszínre bukkant. A terület eredeti felszínét gyökeresen átalakító külszíni termelés megindulása, illetve kiteljesedése előtt itt járt szakemberek is szólnak erről a kedvező adottságról (Guckler Gy., 1882; Edvi Illés A., 1900). A meredek hegyoldalakba vájódott vízmosások szintén több helyen feltárhatták a csekély földréteg által fedett érctesteket. Az e tájon megjelent első embereknek így keresniük sem kellett a lelőhelyet, szinte belebotlottak a hatalmas vörös, barna és fekete sziklák alakjában megjelenő vasércbe és a repedéseit kitöltő, illetve a mállás következtében a felszínen szanaszét heverő élénk színű rézásványokba. Nem kétséges, hogy azonnal megkezdték a szükségleteiknek megfelelő és technikai lehetőségeik által elérhető nyersanyagok kiaknázását. Kezdetlegességük ellenére ezek a tevékenységek már a korai bányászati műveletek körébe sorolhatók. (Nemhiába mondják tehát, hogy a bányászat a legrégibb mesterség.) Az ősidőkben megindult folyamat népenként és koronként változva, fejlődve és olykor törvényszerűen visszaesve egészen napjainkig tart. Vagyis amióta emberek élnek ezen a vidéken, kisebb-nagyobb megszakításokkal mindig folyt valamilyen szintű bányászkodás a Rudabányai-hegységben. Kevés hely büszkélkedhet ezzel a világon! Nehéz helyzetbe kerülünk, amikor az őskőkortól a korai középkorig terjedő, talán százezer évnél is hosszabb időszak bányászatáról kívánunk szólni. A későbbi, mind nagyobb területet elfoglaló és egyre intenzívebb termelés, különösen a modern kori külszíni fejtés ugyanis jórészt eltüntette, megsemmisítette az ősi munkálatok nyomait, tárgyi emlékeit. Konkrét bizonyítékok híján ezért többnyire csak feltételezésekbe, találgatásokba bocsátkozhatunk, legfeljebb a régészeti leleteket hívhatjuk segítségül vagy kézenfekvő hazai és külföldi párhuzamokat kereshetünk. Mindez körültekintésre, megfelelő óvatosságra inti a kutatót. Mi az, amit a kezdetekről biztosan állíthatunk? Vitathatatlan, hogy a környék hozzáférhető és erre alkalmas kőzeteit már a paleolit kor (a kezdetektől a Kr. e. 8000-ig terjedő időszak) embere eszközkészítésre használta. Előbb csak összegyűjtögette az útjába kerülő, szerszámként alkalmazható kődarabokat, majd a legjobbnak bizonyuló anyagokat tudatosan kereste, letördelte és formálta. E tekintetben a Telekes-tetőn felszínre bukkanó kvarcporfir, vala-