Hadobás Sándor: A szülőföld vonzásában - Válogatott írások (Edelény – Rudabánya, 2003)

A SZÜLŐFÖLD VONZÁSÁBAN - A rudabányai bányászat évezredei

mint a több helyen megtalálható tengeri üledékes kőzetek jöhetnek szóba. Bár ezek a megmunkálás szempontjából nem olyan kedvező tulajdonságúak, mint amilyenek például a közeli Bükk-hegység őskori leleteiből ismeretesek, de helyi felhasználásuk valószínűsíthető. Joggal feltételezhetjük továbbá, hogy már a legkorábbi időkben megtalálták és kultikus célokra „termelték" a vastartalmú kőzetek mállásából származó, különböző árnyalatú vörös festékföldeket. Ezekhez minden különösebb nehézség nélkül nagy mennyiségben hozzájuthattak, s amint a körülbelül 40 ezer évesre becsült lovasi vörös festékbánya példája mutatja, fontos és szélesebb körre kiterjedő szükségleteket elégítettek ki (Vértes L., 1969). Két, viszonylag puha rézásvány, a zöld malachit és a kék azurit festékpor, esetleg egyszerűbb ékszerek készítésére lehetett alkalmas. Ennyiben merülhetett ki az őskőkor emberének bányászati tevékenysége Rudabánya környékén, bár az erről tanúskodó leletek még hiányoznak. A neolitikumban (Kr. e. 5500-3400) a csiszolt kőszerszámok készítéséhez a célnak megfelelő helyi nyersanyagokat is használhattak. Rudóbányán és környékén több kőbalta-leletről tudunk, amelyek a 20. századi nagy építkezések földmunkái során kerültek napvilágra. Nagy részük sajnos nem jutott múzeumba, hanem elkallódott vagy magángyűjteményekben rejtőzködik. Az újkőkor emberének találmánya a cserépedény-készítés. Mivel vidékünkön sokfelé található égetésre alkalmas agyag, feltehető, hogy itt is működtek a bükki kultúra vonaldíszes kerámiáit készítő fazekasok. E műveltség népének legnagyobb telepét a Rudabányától 18 km-re délkeletre levő, ma Edelényhez tartozó Borsod-Derékegyházán ásták ki a régészek. Jelentős lelőhelyük továbbá az aggteleki Baradla-barlang és bejárati előtere. A megfelelő nyersanyag feltárása és az agyaggödrökből való kitermelése szintén a bányászat első megnyilvánulásai közé sorolható. Egyébként a későbbi korokban is bőven találunk példát Rudabányán a helyi agyag felhasználására, sokszor éppen a bányászathoz kapcsolódóan, egészen a 20. századig. A neolitikumban lép a történelem színpadára az őskori rudabányai bányászat legfontosabb, eddig még nem említett nyersanyaga, a termésréz. Ez az „istenadta" fém különleges helyet foglal el a metallurgia múltjában. Mivel tiszta, elemi állapotban található, olvasztás, kohósítás nélkül, közvetlenül is felhasználható. Ez a sajátos tulajdonsága tette lehetővé, hog}' igen korán, még az ércekből történő fémelőállítás kialakulása előtt megismerje és felhasználja az ember. Bár a réz a legnagyobb mennyiségben előforduló termésfém, de viszonylag kevés hely volt Európában, ahol a felszínen, és ráadásul huzamosabb termelést biztosító tömegben bukkanhattak rá távoli elődeink. Egy ilyen réztelep több tízezer négyzetkilométeres terület számára biztosíthatta a kizárólagos hozzáférési lehetőséget. Közéjük számíthatjuk Rudabányai is. Nem ismerünk a Kárpát-medencében ennél gazdagabb és a korai kiaknázás szem-