Mikulik József: A bánya- és vasipar története Dobsinán (1880) (Rudabánya, 2003)

IL PJÊSZ. A bányajog és a bányászati intézmények története. 26. A bányászat, a magyar honfoglalást megelőző és közvetlenül követő időben Dobsinán is, mint Magyarország más vidékein, az egyes vállalkozók szabad tetszésére volt bízva. Az élelmes quadok, kik a mai királyhegy közelében, a Sajó és Göllnitz mosta völgyekben laktak, korlátlan urai voltak a területnek és a föld gyomrából napfényre hozott érczeknek, melyekből aztán tűz és láng segítségével becses fémeket, vasat, rezet és ezüstöt készítettek. Ezen fémek már alkalma? csereeszközt képeztek és a forgalom közvetítésére szolgáltak. A népvándorlás hullámai alig érintették a járatlan vadont, melyben a quadok elszórtan laktak, és több mint valószínű, hogy a magyar honfoglalás is bántatlanul hagyta az ép oly békés természetű, mbt szorgalmas népet, sőt az sem lehetetlen, hogy párdúczos Árpád szilaj népének híre csak nagy későn jutott ide, a sűrű rengetegbe, melyben a bányász nép megközelíthetlen volt és akkor is ellenőrzés nélkül szabadon űzte bányászatát, midőn az óriási tornai uradalom és az ahhoz tartozó dobsinai terület Domonkos bán és fia Bors kezében volt. Talán csak ajándékot fizetett e nép. mintegy a földesúri jog elismerése jeléül akkor is, midőn 1243-ban Bors gróf magtalan elhunyta után a koronára szállott tornai uradalom Bebek Máté fiainak Eülöp és Detre grófoknak adományoztatott. Semmi kétség, hogy a bányászat ily körülmények között gyarapodásnak és virágzásnak indulhatott, már csak azért is mert a bányász egyrészt háborítlanúl használhatta ügyességét, és tökéletesbíthette az elődök találmányait, másrészt pedig kizárólag saját maga hasznára dolgozván, idejét nem vesztegette, ereje és élelmessége parlagon nem hevert és vállalkozási kedve korlátot nem ismert,