Mikulik József: A bánya- és vasipar története Dobsinán (1880) (Rudabánya, 2003)

végül a es. k. kincstárnak is volt Sztraczenón egy olvasztója, mely a XVIII-ik század első negyedében épült, még a XIX-ik század elején is dolgozott és egy kir. érczbeváltó hivatallal volt összekötve, hol 1776-ig rezet és ezüstöt. 1780-ig csupán rezet és 1810-ig rezet és kéklenyt vettek át. A hajtó víz szerzése, vezetése és gyűjtése körül a Dobsinaiak régente nagy leleményességet fejtettek ki, a legkisebb csermely elég volt a nagy hajtókerék mozgásba hozatalára, miután vize egy e czélra külön készült tóban gyűjtetett össze. Csak így érthetjük, hogy pl. a Gelelm és Hanishöh alatt, hol a patak különösen a nyár derekán igazán csekély, ily hajtó-kerekek voltak mozgásban. Legnevezetessebb pedig valamennyi közt a neuwegi tó,*) melybe a szomszédos Krebsseufenből is vezettek vizet. A szén tekintetében ezen olvasztók szintén olyan vagy még nagyobb kedvezményekben részesültek, mint a vasművek; az erdő a szó szoros értelmében felkérés tárgya volt, melyért csak illetéket — Gerechtigkeit — szedett a város. 19. A kiolvasztott fém eleintén a tulajdonos szabad tetszése szerint hozatott kereskedésbe és forgalomba, de a XVII-ik században, az ú. n. cs. k. kereskedelmi házak és kamarák ragadták kezökbe a fémekkeli kereskedést. Történt pedig ez az urbura kényelmesebb és biztosabb behajtása érdekében és semmi esetre a termelők előnyére egyrészt azért, mert azáltal a szabad verseny kizáratván, az árak önkényileg állapíttattak meg ; másrészt pedig azért, mert a szállítás sok tekintetben korlátozva volt és sok zaklatással járt, mely utóbbi elkerülése végett pl. a sztraczenói olvasztó hivatalnokai majd minden bányánál részt nyertek. Midőn a szomolnoki cs. k. bánya-felügyelőség 17 76. november 18-án kimondta, hogy ezentúl csak 85 font réz- és 8 lat ezüst-tartalmu rezet veend át a magán olvasztóktól és ezen és több efféle rendszabály az egyes olvasztók részéről, már alkalmas szakférfiak hiányában is, megtartható nem volt, ahhoz még a Mária Theresia és II. József uralkodása alatt behozott erdőrend az erdők pusztítását betiltotta és a szén majdnem ingyenes előállítását meggátolta, az itteni olvasztók a XVIII. század utolsó negyedében beszüntek és ma helyök sem látszik már. Ily sors érte a sztraczenói cs. k. olvasztót is a XIX. század első negyedében, midőn az állam a felső-magyarországi bányapolgárság olvasztóival versenyezni megszűnt. Ezen olvasztókba szállíttattak ezentúl és szállíttatnak most is a dobsinai érezek. ') Lásd a 32. végén.